7. Fejezet

7. Fejezet

DEREK

Fordította: Aemitt

Becsuktam magam mögött a vendégszoba ajtaját és ott álltam egy percig kezemmel a kilincsen. Mindenre gondoltam? Van e még valami, ami kellene neki? Talán kellene neki egy plusz takaró? Egy kis dezodor, vagy borotva?

Mi a francot csinálsz? Hagyd már végre békén.

Elrántottam a kezem a kilincsről, mintha megégetet volna és lementem. A hátsó ajtó bezárása és a riasztó beállítása után keresztülmentem a sötét konyhán és észrevettem a jegyzetfüzetét a pulton a telefonja mellett. Felemeltem, harcolva a késztetéssel, hogy belenézzek. Mi volt ez, egy napló vagy valami hasonló? Vagy forgatókönyv? Kíváncsiságom küzdött a lelkiismeretemmel.

Tedd le seggfej. Bármi is legyen ez, az magántulajdon.

Ismét a pultra tettem, de nem tudtam megállni, hogy ne nézzem. Talán szeretné, ha az emeleten lenne. És mi van a telefonjával? Kell ott neki, nemde? 

Elég. Talán már alszik. 

Halkan kopoghatnék.

El kéne felejteni reggelig.

De lehet, hogy még ma éjjel fel akarja hívni a barátját.

Ez egy kifogás, te is tudod.

Mogorván ott álltam pár percig az egyik kezemben a telefonjával. Az igazság az, hogy vonzódtam hozzá és nem csak a kinézete miatt. A melegsége az optimizmusa. A viselkedése. A hálája. Úgy hatott rám, mint aki nem veszi természetesnek a dolgokat, mint a legtöbb amerikai. És tetszett, ahogy idejött, elhatározva, hogy megváltoztatja az életét, mindent és mindenkit maga mögött hagyva. Nem azért, mert úgy érezte joga van valami jobbra, hanem azért mert volt egy álma és hajlandó volt dolgozni érte. Olyan volt, mint valaki egy másik korból – része egy bevándorló generációnak, akik ide jöttek és felépítették ezt az országot, amilyen ma volt. Lehet nem volt sok eszközük, de volt tartásuk. Lelkierő. Határozottság.

És jó, rendben – tetszett, ahogy a cipőét levetette, anélkül, hogy megkértem volna rá.

De aggódtam is érte. Hogyan fog boldogulni? Vajon van e megtakarított pénze? Hol fog lakni? Hogy fog enni? Úgy éreztem védelmeznem kell őt, szinte mióta a megmentésére siettem, és most felelős voltam azért, hogy rendben legyen. 

Kurvára ne legyél nevetséges. Huszonnégy és nem tizenkettő. Nincs szüksége rád. Plusz van egy barátja is itt.

De nézd, cserbenhagyta Maximet ma. Mennyire megbízható is lehet ő? És Maxim nem ismer senkit itt, nos lehet szüksége van egy olyan valaki segítségére mint én. Legalább is addig, míg nem talál új barátokat.

Nem mintha sokáig tartana. Valószínűleg hamarosan barátnője is lesz. Hát persze. Egy gyönyörű, fiatal szőke, hatalmas kék szemekkel, mint az övé. Napokon belül. Hosszú lábakkal. Gyorsan szerelmesek lesznek, azután megházasodnak, amellyel megoldódik a bevándorlási problémája, de senki nem gondolná, hogy csak a letelepedése  miatt házasodott meg – nyilvánvaló lenne, hogy bolondulnak egymásért. Kurvára tökéletesek lennének együtt. Az álomélete valósággá válhatna. Végszóra a kurva naplemente.

Irracionálisan mérges voltam mindezért.

De ez azt jelenti, hogy tényleg nem számít, ha szeretnék vele ma este még néhány percet beszélni, ugye? Elvégre, ha holnap elmegy, soha többé nem látom. Ez lenne az.

Kihúztam a töltőt a konnektorból.

Egy perccel később, az emeleti folyosón álltam és a csukott fürdőszoba ajtóban hallgattam, ahogy a zuhanyzóban folyik a víz. Mit kellett volna tennem, a vendégszobában hagyni a dolgait, ahol megtalálja, és a kurvára ágyba kellene bújnom. De nem. Helyette ott álltam, mint egy perverz, elképzelve meztelen testét a vízpermet alatt.

Most hagyd abba. Ez így nincs rendben.

A vizet elzárták, de én még mindig nem mozdultam. Elképzeltem, ahogy az egyik törölközőmmel szárítkozik, felakasztja (igen a fantáziámba mindenki felakasztja a törölközőket), és felveszi a ruháimat. A csomagba adtam neki néhány fehérneműt, pár új zoknit, melegítőalsót, tiszta pólót és kapucnis pulóvert . Előtte, soha egyetlen srác sem hordta a ruháim. 

Istenem, mi a francot számít ez? Tűnj el a folyosóról, mielőtt kinyitná az ajtót és rajtakap, hogy itt állsz, te kibaszott idióta.

Besiettem  a szobájába, a jegyzetfüzetét és a telefonját az éjjeliszekrényre raktam, de nem voltam elég gyors. Bejött a szobába, ahogy az ajtó felé fordultam.

– Szia,- köszönt meglepetten. Kezével a nedves hajába túrt. A mellkasa meztelen volt, a mackónadrág alacsonyan lógott a csípőén, hogy láthattam a felső részét a V vonalat hasizmainál. Bár nem volt széles, minden izma az alhasán élesen kirajzolódott. A szememmel bebarangoltam, hosszan elidőzve a testén. Mélyen bennem, valami veszélyes felkavarodott.

Baszki, ez hiba volt.

Rávettem maga, hogy felnézzek. – Szia. Bocsánat, hogy zavarlak. Csak –elbizonytalanodtam, hogyan is fejezzem be a mondatot. – Gondoltam talán szükséged lesz a telefonodra és a jegyzetfüzetedre. Az éjjeliszekrényre tettem.

Mosolygott. – Köszönöm, nagyon kedves tőled. Azon gondolkodtam, talán felhívom az anyukám.

Bólintottam gyorsan és nagy ívben kikerülve az ajtó felé mozdultam. – Éjjelt.

– Éjjelt, – vízhangozta.

____________

Tíz perccel később az ágyamba feküdtem kezeimmel a fejem alatt, a plafont bámulva.

Mérges voltam magamra. Jobban is tudhattam volna, hogy a züllött részem rövid időn belül a felszínre tör. Mindent, amit szerettem volna elérni az életemben azon múlott, hogy magamban tudom-e tartani és eltemetni azokat a sötét, zavaró késztetéseket. És nem sajátítottam-e már el ezt az álcát? Nem töltöttem-e éveket tanulással, hogy ellenőrzésem alatt tartsam a szexuális étvágyamat? Nem sikerült-e visszaszorítanom ezen a ponton minden tiltott vágyat, ahol egyáltalán alig éreztem vágyat?  Miért hagytam, hogy pár óra egy jóképű idegen társaságában tönkretegyen mindent?

    Hiszen jó érzés a vágy.

Kifújtam a levegőt és becsuktam a szemen. Jó érzés volt, ahogy ezek a sötét és veszélyes dolgok felébredtek bennem. Férfiasabb, érzéki és élő érzés. Éhséget, sóvárgást és vágyat adott. Még most is azzal fenyegetőzött, hogy legyőzi a védelmem, ahogy a jobb kezem a nadrágom elejére lecsúszott.

Hiszen jó érzés a vágy.

A farkam egyre keményebb lett az öklömben, ahogy elképzeltem Maxim meztelen mellkasát, feszes hasát és éles V vonalát. Lerúgtam magamról a takarót és utáltam önmagam.

Hiszen jó érzés a vágy.

A bőre meleg és nedves a zuhanyozástól. Az ajka telt és adakozó. A kezei erősek. Azt akartam, hogy rajtam legyen. Durva akartam vele lenni, megbüntetni azért, amit éreztem. Megbűnhődni azért, amiért átadtam magam az érzésnek, hogy engedtem neki.

Hiszen jó érzés a vágy.

A kezem erősebben, gyorsabban és megfeszülve dolgoztam. A csípőm meghajolt. A hasizmaim összehúzódtak. Elképzeltem magunkat együtt – két erős, izmos test mozog együtt – leplezetlenül, szégyentelenül és vakmerően. Hallottam nevem az ajkán. Nyelvemmel megízleltem a bőrét. Éreztem, hogy megfeszül a teste – vagy ez akár én is lehettem – az összes feszültség szorosan megmarkolt, mintha még mindig próbálná elfojtani a késztetést, titokban tartani, de bukásra van ítélve, mert jelenleg nincs erősebb a vágynál, semmi sem erősebb nála, és minden, ami én vagyok, egy hirtelen pulzálással kiszakad belőlem.

Azután, a szívem a mellkasomban dübörgött, a hasam ragadt, és csak feküdtem abban reménykedve, hogy nem csaptam nagy zajt, vagy ha mégis, akkor a folyosó és a közöttünk lévő két bezárt ajtó elég volt, hogy tompítsa.    

Egy perccel később a fürdőszobámba mentem megtisztálkodni, haragudva magamra, hogy kielégítettem a képzeletem, de eltökélt szándékkal, hogy magam mögött hagyom az egészet. Hiba volt, amit tettem, de végül is képtelenség volt. Nem kell gyötrődni ezen, vagy kínozni önmagam. Nem téveszthető össze azzal, hogy volt egy gyenge pillanatom, ez minden. 

De most ebben a pillanatban véget ért, és az egészet teljesen irányításom alatt tartottam – a testem, az elmém, a viselkedésem.

Nem veszíthetem el újra.