37. Fejezet

 

37. Fejezet

 

MAXIM

 

                                                         Fordította: Aemitt

 

Miután Derek ajánlatát elutasítottam, hogy beszéljünk a The Blind Pigen kívül, az egész hetet azzal töltöttem, hogy azon töprengtem, mi van, ha rosszul döntöttem. De minden alkalommal ugyan arra a következtetésre jutottam, hogy nem adhatom meg csak, mert hiányzott, vagy mert annyira szerencsétlennek tűnt, mint ahogy én éreztem magam, vagy mert annyira jó lett volna ismét a karjaiban. Lehet, nem volt sok anyagi javam, de volt büszkeségem.

      Tehát, amikor a következő szombat délután hívott, majdnem nem vettem fel. De valami a zsigereimben azt mondta, hogy válaszoljak.

– Halló?

– Szia, én vagyok. Hogy vagy?

– Jól. Te?

– Jól. Hé, valamit meg kell mutatnom neked. Elvihetlek munkába?

Megmerevedtem. – Nem tudom.

– Kérlek, Maxim. Adj egy órát, kérlek. Ez minden, amire szükségem van.

A gondolat, hogy nemet mondjak Derek szívességkérésére, elképzelhetetlen volt. Sokkal többet tett értem, mint egy szívességet. Talán segítségre van szüksége valamiben. – De öt harmincra munkába kell lennem.

– Semmi gond. Háromkor felveszlek, rendben?

– Oké. Látjuk egy mást.

____________

 

Ideges voltam, amíg Derekre vártam, hogy megérkezzen. Lementem a parkolóba, hogy ne kelljen kiszállnia az autójából, és értem jönni. Fel-alá sétáltam a járdán, mikor leállt. Láttam a kormány mögött, a hasizmom összeszorult. Beültem az anyósülésre, becsuktam az ajtót, és a szívem elkezdett kalapálni.

– Szia – mondta oldalra fordulva, mosolyogva. Talán egy kicsit nyugtalan volt, de sokkal nyugodtabb, mint az utolsó pár alkalommal, amikor találkoztam vele.

– Szia – válaszoltam óvatosan.

– Kicsit rémültnek tűnsz. – A szemét napszemüveg takarta, így nem láthattam a szemeit, de a hangja könnyed és incselkedő.

– Nem félek, csak kíváncsi vagyok. Csak érdekelne, mi ez az egész.

– Engedd meg, hogy megmutassam. – Elindult az épületemtől. – Egy rövid út. Nagyjából húsz perc.

Próbáltam, arra gondolni, hova vihet, de nem tudtam rájönni.

– Na, mesélj, mi újság van veled.

Minden nap hiányoztál. – Sokat dolgoztam.

– Ellen mesélte. Nagyszerű.

Éjjelente magányos vagyok. – Vettem egy használt laptopot, és felvettem egy online angol nyelvtanfolyamot. Mechanika, nyelvtan és ilyesmik.

– Jó neked.

Nélküled semmi sem olyan jó. – És találkoztam valakivel, aki a Paramountnál dolgozik, mint forgatókönyv író.

– Tényleg? És hol?

– Törzsvendég a bárban. Ellen mutatta be. És felajánlotta, hogy megengedi, hogy egy kicsit kövessem a munkájában, hogy kedvet kapjak a munkához. Persze pénzt nem kapok érte, ez olyan szívesség féle lenne, de én nem bánom. Mindenkinek el kell kezdeni valahol.

– Persze, így van. Maxim, ez fantasztikus. Örülök neked.

– Akartam szólni azonnal – vallottam be. – De nem voltam benne biztos, hogy felhívhatlak.

– Megértem. – Semmi többet nem mondott, és ismét azon kezdtem tűnődni, hová vihet.

Néhány perc múlva felismertem a környéket, és kihúztam magam az ülésen. – A ház.

Vigyorgott. – A ház.

– Megvetted?

– Még nem. Az gondoltam, először látnom kell. És veled akarom.

A pulzusom száguldott, és vele együtt a gondolataim is. Mit jelent ez? Meggondolta magát velünk kapcsolatban?

 Leparkolt a ház kocsifelhajtójára egy kis fehér Toyota mögé. – Ez valószínűleg az ügynök kocsija. A nő már benn lehet. Mielőtt bemennénk... – Felemelkedett az ülésen, szembe velem, levette a napszemüvegét és az ölébe helyezte. Aztán odanyúlt és megfogta a kezem. – Bocsánatot kell kérnem. Igazad volt. Ha együtt leszünk, akkor az nyilvános kell, hogy legyen. Belefáradtam, hogy szégyelljem magam. Nem akarok úgy tenni, mintha többé nem éreznék így. Ez nem ér annyit.

Nem találtam szavakat, így megszorítottam a kezét.

– És megbántottalak – folytatta. – Arra késztettelek, hogy azt érezd nem vagy elég nekem, de ez nem igaz. Ezelőtt, soha senki iránt nem éreztem így, soha nem bíztam senkiben ilyen mélyen. Soha nem akartam senki miatt ilyen drasztikusan megváltoztatni az életem, de szerintem ez egy jó döntés.  – Vett egy mély levegőt. – Mert te boldoggá teszel. Elhitetted velem. Jobbá teszel. És egyetlen álmom sem számít, ha nem tudom megosztani veled. – Az ajkát az ujjaimra szorította. – Mondd, hogy nem késő. Nem túl késő – befejezete, de a torkomat annyira szűk volt.

– Mond, hogy még mindig velem akarsz lenni, annak ellenére, hogy én egy mogorva vénember vagyok, aki nem látja az orra előtt lévő igazságot.

– Ne légy nevetséges. Persze, hogy veled akarok lenni. – Közelebb hajoltam, ajkamat az ajkára tettem, megfogta a fejem és elmélyítette a csókot. Ez volt az a dolog, amit ezelőtt fényes nappal soha nem tett meg, még a kocsijában sem. Ez reménnyel töltött el engem.

Homlokát homlokomnak döntötte, a szemei csukva voltak, a hüvelykujjával az arcomon. – Attól féltem, hogy elveszítettelek.

– Soha. Annyira hiányoztál.

– Én is hiányoltalak. Van időnk, hogy behozzuk a lemaradást. – A kijelentése félreérthetetlen volt.

– Behozzuk – értettem egyet. – De talán nem most, nem itt. Nem akarok azért ennyi nyilvánosságot.

Elvigyorodott, és elengedett, a napszemüvegét visszavéve.

– Én sem. Gyere, nézd meg velem a házat. Ha belül is olyan, mint amiben reménykedem, akkor meg fogom venni. Mostantól, sokkal több olyan dolgot csinálok, ami boldoggá tesz, és nem érdekel, mit mondanak mások.

Kiszálltunk a kocsiból, és a veranda felé tartottunk.

– Annyira örülök, hogy elhoztál ide. És büszke vagyok rád.

Mosolya elárasztotta a bensőm. – Én is büszke vagyok rád.

                                  _________

 

Mikor végeztünk a házzal, ami pontosan olyan volt, amit Derek akart, és ajánlatott tett rá, bejött velem a munkába. Ellen látott bennünket együtt érkezni, és felhúzott szemöldökkel figyelt bennünket, ahogy megközelítettük a bárt.

– Ez azt jelenti, amire gondolok, hogy jelent? – kérdezte.

– Békekötés?

– Békekötés. – Erősítette meg Derek és leült a székre.

– Nem tudom megállni, hogy azonnal ne tudjak mindent – fel-le ugrált, akár egy kiskutya.

 Derek felnyögött. – Leállhatsz. De ne …

Ellen sikítva kerülte meg a bárpultot, és karjaiba zárt.

– Csinálj nagy ügyet ebből – Dereknek sikerült befejeznie, mielőtt Ellen elengedett és őt fojtogatta a szoros ölelésével. – Ellen, nem kapok levegőt. Engedj el.    

– Bocsi – felelte. – Én csak nagyon, nagyon meghatódtam ezen. Olyan helyes – Elkapta mindkettőn kezét, és úgy nézett ki, mintha a levegőt nézné körülöttünk. – Az aurátok tökéletes összhangban van.

 Nevettem, ahogy Derek forgatta a szemét a húgára. – Ó, Istenem. Kérlek, kaphatok egy sört?

– Máris. – Ragyogott ránk. – Maxim, szeretnél egy szabad estét?

– Köszi, de nem – mondtam. – Kell minden műszak, amit csak kaphatok.

– Milyen lelkiismeretes. – Csodálattal megrázta a fejét.

– Oké, menj és hozzál egy kis jeget, kérlek. Addig hozom Derek sörét. – Gyakorlatilag szökdécselt vissza a pultba, és csipkelődve a vállán keresztül szólt hátra. – Megmondtam neked, ez a végzet volt.

 

 

 

 

__________

 

Később, mikor Derek befejezte a vacsoráját és indulni készült, elkapta a tekintetem és odaintett, ahol az ajtóban állt.

– Találkozunk később? – kérdezte csendesen.

A szívem hatalmasat dobbant. – Reménykedtem, hogy megkérdezed.

Megfogta a kezem, a tenyerembe tette a kulcsokat, és rázárta az ujjaim. – Ez a tiéd. Ébressz fel. – Aztán lágyan szájon csókolt és kisétált.

Zsebembe csúsztattam a kulcsot és visszamentem a pult mögé kipirult arccal. A mosogató tele volt piszkos poharakkal, ami arra várt, hogy elmosogassam, de én ott álltam és csak magam elé bámultam. Megcsókolt, a nyilvánosság előtt. 

– Láttam – kuncogott Ellen mellettem. – Totál láttam, és még rengeteg ember itt.

– Ez elég őrült dolog, a változás a szívemben – hitetlenkedve és mosolyogva mondtam. – Olyan, mint a nap és az éj, vagy ilyesmi.

Megvonta a vállát. – Ő tudta, hogy végig ezt akarta. Csak kellet egy kis lökés hozzá.

– Te adtad meg neki?

Megrázta a fejét. – Nem, te adtad. Látta, ahogy kiálltál magadért, és felfogta, hogy tanulhat valamit tőled.

– Így gondolod? – Nagyon tetszett ez az ötlet.

– Hidd el nekem. – A mosolya önelégült volt. – A hugicák mindent tudnak.

____________

 

A kulcsot használva beengedtem magam Derek házába, egy ismerős sürgetés száguldott át rajtam, ahogy felfelé haladtam a lépcsőn. A vendégszoba fürdőjében egy gyors zuhany után bemenetem a szobájába, a farkam már ágaskodott a várakozástól. Csak pár hete volt, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt.

Bemásztam a takaró alá, értem nyúl és mélyről jövően felnyögött, ahogy a testünk és az ajkain befedték egymást. Bőrünk összesimult, csókolóztunk és simogattuk egymást, miközben elsuttogtuk, hogy mi minden hiányzott. Bebarangoltuk a helyeket a kezünkkel, az ajkunkkal és a nyelvünkkel. Lihegtünk, nyögtünk, harcoltunk a kielégülésért, amíg egyikünk sem bírta tovább. 

– Akarom, hogy újra bennem légy. Szükségem van rá. – A hangja elmélyült és heves volt. – De szeretnék felül lenni.

Néhány pillanat múlva, lassan a farkamra ereszkedett, a hasán és combján levő kezem alatt megfeszültek az izmok. Hátam az ágytámlának döntve ültem, hitetlenkedve figyeltem, ahogy egyre mélyebben és mélyebben fogad magába, míg a teljes hosszam elmerül benne.

Szeme csukva, ahogy a fájdalomtól kezeivel megragadat a vállamat.

– Lélegezz – suttogtam.

Néhány feszült pillanat után, elkezdett mozogni, csípőjével a csípőmön körözött, először lassan érzéki hullámzó mozdulatokkal, amitől leesett az állam. – Olyan gyönyörű vagy – suttogtam.

 Kicsit hátra dőlt, megváltoztatva a szöget, gyorsabban mozgott, és most én voltam az, akinek elakadt a lélegzete, mert annak láttán, milyen szakszerűen dugott velem, hogy a testem használja a saját örömére, elég volt, hogy a szakadék szélén találjam magam. Küzdöttem ellene, próbáltam megtartani ezt az extatikus állapotot, de a kezei lefele kezdtek haladni a mellkasomon, az ujjbegyei végig simítottak a mellbimbóimon. A teste annyira feszes volt, annyira férfias és izmos, az erős combjaitól kezdve egészen a szikár hasáig, az izmos válláig, ahogy a farka ott ágaskodott közöttünk, amire keményen ráfogtam, hogy dugni tudja a tenyerem, és ez egyszerűen túl sok volt, túl erotikus, túl szűk, lehetetlen volt tartanom magam. Egy másodperc múlva, nyögött, zihált és a kezemre, a mellkasomra élvezett, és én hagytam, hogy minden megtörténjen, hogy szétrobbanjak benne, vad és irányíthatatlan rohamokkal. 

Közelebb csúszott, és csak csókolt, és csókolt, mint aki soha nem akarja abbahagyni. – Szeretlek – mondta közel az ajkamhoz. – Annyira kibaszottul szerelmes vagyok beléd. Ez sokkal több, mint, amit valaha is akartam. De Istenemre, akarom ezt. Mindent akarok. És mindent meg akarok adni neked.

– Megadod. Te vagy a mindenem, ez az egész a legfontosabb számomra, hogy veled lehetek.

Újra megcsókolt, a keze sorosabban fogta a tarkóm. – Türelmesnek kell lenned velem.

– Mindent megteszek érted.

– Maradj éjszakára. – Nyakamba temette arcát. – Nem tudlak most elengedni.

– Rendben, kicsim.

– Holnap eljönnél velem Gage és Laniehoz a fiúk szülinapi partijára? Ellen mondta, hogy szabadnapod van.

Borzongás száguldott keresztül rajtam. – Ez most komoly? Készen állsz erre?

– Igen, készen állok. Veled akarok lenni, Maxim. Szeretlek, és mindenki más bekaphatja, aki szerint ez helytelen.

– Mi van a szüleiddel?

Hátradőlt, és rám nézet. Sötét volt, de jól láttam a komoly kifejezést az arcán. – Bekaphatja mindenki, aki szerint ez helytelen – ismételte. – Nem számít ki az. Ez vagyok én. Te vagy, akit szeretek. És így helyes.

A torkom összeszorult és nagyot bólintottam. – Ez így helyes.