11. Fejezet

          11. Fejezet

 DEREK

Fordította: Aemitt

A telefonomat bámultam, amíg azt nem éreztem, hogy Ő már nincs a közelemben.

Aztán fellélegeztem.

Nem lesz könnyű, két hétig a közelében lenni. Mégis, …teljesen egyszerű lenne.  Sőt élvezetes. Ez volt a legőrültebb dolog – Maxim társaságában minden szempontból kényelmesen éreztem magam. Könnyű volt vele beszélgetni, megnevetetett, érdekes, szórakoztató és egészen más személyiség volt. Szerettem hallani az oroszországi életéről. Ez adott némi betekintést, hogy miért olyan volt, amilyen.

Az már kényelmetlen volt, ahogy a testem reagált rá. Elakadt a lélegzetem. Szorított a mellkasom. Izzott a vérem. Maga a tény, hogy létezett, provokáció volt a bennem lakozó férfinak, akit csak a vágy éltetett és még a következmények sem érdekeltek.

Elkeserítő volt a tudat, hogy egy olyan valaki miatt, mint Carolyn, aki minden más szempontból tökéletes volt számomra, nem éreztem ezeket a dolgokat. Miért Maxim az, aki lángra lobbant, nem pedig ő? Mi volt benne, ami nem enged szabadulni markából? Miért így büntetett?

Mintha valami mágneses erő húzna, a székhez sétáltam, ahová a pulóverét akasztotta, amit kölcsönadtam neki. Kinéztem a tolóajtó üvegén a teraszra, láttam, hogy a rózsabokroknál áll az udvar végén, és a nap aranyként csillogott a hajában. Felemeltem a pulóverét és belefúrtam az arcom.

Még meleg volt a testétől.

Lassan belélegeztem. Szappan, öblítő, de volt, még ott valami más illat is. Lehunyt szemekkel lélegeztem be a teste mámorító, férfias illatát és még a tüdőben is tartottam a levegőt.

Bennem vagy.

Az agyam dőzsölt az illatától. Éreztem az ajkam a bőrén, kezem a hátán, a mellkasom mellkasán. Forró, erős, kemény és –

Két gyors kopogástól az üvegajtón megugrottam, a szemem felpattant és Maxim a teraszon állt, az ellenkező irányba nézett. A pulóverét azonnal a székre dobtam és kinyitottam a tolóajtót.

– Hé.

Rezzenéstelen arccal nézett rám. – Hé, van kesztyűd?

– Ó, igen. – Az arcom kurvára a piros ötven árnyalatában égett. De nem látott semmit, igaz? – Azonnal megyek.

Felvettem a cipőm és kimentem a garázsba, ahol turkáltam a munkapadon és polcokon. Hol a francban voltak azok a nyavalyás kesztyűk? Tudtam minden dolognak a helyét a garázsban, akkor mi a fenéért nem tudtam megtalálni? Az agyamat ködös és zavart volt, tele szégyenérzettel. Láthatta, mit csináltam? Lehetetlen, hogy ne látta volna. Nem is nézett rám, mikor bekopogott.  És ha igen, akkor tudhatná, mennyire aggódom a tisztaságért.  Valószínűleg azt hihette, hogy valahová fel akarom akasztani a pulóvert, vagy felvinni a vendégszobába.

A pulzusom lassult, és eszembe jutott, hogy hol is voltak a kesztyűk. Levettem őket a polcról és egy pillanatra belebújtam, összeszorítottam az ökleimet.

– Találtál? – kérdezte Maxim kintről.

– Igen. – Gyorsan lerángattam őket és hunyorogva kiléptem a napsütésbe. Elfelejtettem feltenni a napszemüvegem. – Tessék. 

Kezébe adtam, figyeltem, ahogy felhúzza, az ujjai becsúsztak a helyükre, ugyanúgy, mint előtte az enyém.

 Olyan volt, mintha megérinteném.

                                  _____________

– Szia – átvettem a telefont a bal kezembe és a jobbal pár citromért nyúltam.

– Szia, nagytestvér. Hogy ment ma a te orosz árváddal? Köszönöm ismét, hogy megtetted.

– Semmi gond. Eléggé, ömm, érdekes volt – felkaptam pár limeot is, ha valaki kérne a koktéljához.

–  Elvitted?

– Igen és nem.

– Igen és nem?

Rosszallóan néztem a rakás fűszernövényeket, fürkésztem és kiválasztottam a kakukkfüvet. – Elvittem a lakáshoz, elvileg ahol lakna, de nem hagytam ott.

– Miért nem?

– Undorító volt.

Ellen nevetett. – Mintha, a wc ülőke fel volt hajtva? Vagy a nedves törölköző volt a padlón? Sütemény morzsák a pulton?

– Nem, ilyen csótánytanya büdös, mocskos foltos matrac, ha egy milliót fizetnél, sem tudnék egy éjszakát ott tölteni féle undorítóság -  a nőtől, aki jobbról a zöldségeket nézegette kaptam egy rémült pillantást, és tovább ment.

A húgom felhördült. – Komolyan? Ezután nem akart maradni?

– Nem, Maximnak ez megfelelt. Úgy értem, természetesen nem, de azt állította minden rendben lesz vele, és ez az, amit jelen helyzetben megengedhet magának, és hogy ez csak átmeneti.

– Várj, azt hittem az egyik barátjával marad, aki tegnap este nem vette fel.

– Nem. Az a srác csak elvitte volna a lakásra. De az autója lerobbant a hegyekbe vagy valami hasonló.

A húgom nevetett. – Kösz a semmit.

– Pontosan, ezért nem tudtam otthagyni. Szörnyű volt.

– Ejha. Akkor mit csináltál vele?

– Mit csinálhattam volna? Az anyja elküldi a megtakarítását, de csak hétfőn. Tehát haza hoztam.

– Persze, hogy haza vitted - kuncogta. – Te nagy mamlasz.

Fintorogtam, ahogy nézegettem a rothadó zöldségeket. Hol a fenében van az édeskömény? – Nem vagyok mamlasz. Ez csak átmeneti, és mondtam neki senki nem hagyná a barátját ilyen helyen.

– Akkor most ti barátok vagytok? Ez annyira aranyos.

– Pontosabban nem vagyunk barátok, nem is tudom, hogy mik vagyunk. -  Felfedeztem egy zacskó édesköményt, felkaptam és beledobtam a kosaramba. – De azt mondtam, hogy segítek neki.

– Miben segítesz?

– Mindenben, Ellen. Ő a világ legkedvesebb sráca, de szeszélyből ide költözött, és tényleg nem is tervezett.

– Ide költözött? Azt gondoltam csak látogatóban van.

– Itt akar maradni – a telefonom áthelyeztem a jobb fülemre és a kosaramat közelebb toltam a láda burgonyához és hagymához a zöldséges rész közepén. – Forgatókönyv író akar lenni.

–  Mint mindenki más, nem?

– Igen. Nos, van neki nagyjából kétezer dollár megtakarítása, amiből ételt, szállást, laptopot kellene vennie, és beiratkozni a forgatókönyv író szakra a közel jövőben.

– Igen, de ez nem fog menni.

– Ezt mondtam én is neki – bedobtam néhány hagymát és egy zacskó Russet sütni való burgonyát a kosaramba. – Mondtam két hétig maradhat, ami alatt segítek neki költségvetést készíteni és keresni egy lakást, ahova költözhet , amikor talál munkát.

– Munkát?

– És itt jössz te a képbe. Alkalmaznád?

– Szívesen, de ez legális?

Homlokomat ráncoltam. – Nem igazán. Készpénzben kellene fizetned. Csináld titokba.

– Oké. – Ellen egy cseppet sem hangzott zavartnak. – Ma este nem dolgozom, de holnap bevihetem.

– Nagyszerű – a feszültségem enyhült. – Azt mondta van tapasztalata.

– Ez jól hangzik. Hol van most?

– Otthon, az udvaron elvégez némi munkát nekem.

– Már munkába is állítottad? – felhorkant. – Ez annyira te vagy.

–  Hahaha. Ő ajánlotta, nagyon szépen köszönöm. Azt mondta a kertészkedésben is van tapasztalata, bár lehet levágja a rózsabokraimat mire visszaérek.

– Ő egy igazi ezermester. Nem igaz?

– Látszólag.

– Kár, hogy olyan ronda.

Csinos arca bekúszott az elmémbe és egy kiszaladt a számon.

 – Ronda?

– Ez vicc volt Derek, csak vicceltem. Az isten szerelmére, ez a srác úgy néz ki, mintha egy Calvin Klein modell lépet volna le az egyik óriás plakátról.

– Lehet. – Ne gondolj rá alsógatyában. Ne gondolj rá alsógatyába. Ne gondolj rá alsógatyába.

– Gondolod? Sajnálom, de halottnak kellene lenned ahhoz, hogy ne tartsd őt vonzónak. És nem friss halott, hanem száz éves múmia. - sóhajtott. – Kár, hogy meleg.

Teljesen lefagytam. – Mi van?

– Meleg. Az egyik felszolgálónk kihallgatta, ahogy az egyik lánynak a bárból ezt mondta múlt éjjel – nevetett. – A hangján hallható volt, hogy csalódott. Szegény lány.

– Te jó ég.– a bolt forgott velem.

– Mit számít ez? Ugye te nem olyan leszel, mint apa?

– Nem! Ez nem fontos. Csak nem vettem észre – furcsán csengett a hangom.

– Jó, egy pillanatra megijesztettél. Mert nem bírom a szűklátókörű rokonokat. Különben is, jobb, ha megyek. Még mindig meg kell csinálni egy tonnányi szart abból a leltárból.

– Rendben.

– Hé, ti mit csináltok este? Szabad vagyok. Akartok mozizni vagy valami mást?

– Uh, nem. Úgy értem én nem tudok. Talán Maxim szeretne – a neve furcsán hatott az ajkamon.

– Miért nem ?

– Barátok jönnek vacsorára.

– Mit csinálsz?

– Sült csirkét zöldségekkel – amit vásárolnom kellett volna, hogy tudjak haza menni és megcsinálni, de én még mindig a burgonya mellé voltam szögezve.

– Nyam! Van még egy hely?

– Természetesen - mondtam szórakozottan.

– Nagyszerű. Hányra menjek?

– Uh, hét az jó.

– Tökéletes. Adsz egy kis időt, hogy hazamenjek és megtisztálkodjam. Kik jönnek még?

Kényszerítettem magam, hogy ismét elinduljak és az aktuális feladatra fókuszáljak. Csirke, szükségem van egy csirkére. -  Izé, Gage és Lanie ja és Carolyn.

– Ó, ő a barátnőd?

– Ő nem a barátnőm. Ő csak, valaki, akivel találkozgatok.

–  Nos, mindegy. Említetted őt és reméltem, hogy megismerhetem. Este találkozunk.

– Oké, szia – megszakítottam a hívást és átfutottam a bevásárló listám, hogy befejezzem a vásárlást, de újra és újra azon kaptam magam, hogy az agyam azon kattogott, amit Ellen mondott.

Maxim meleg volna?

Ha meg is békéltem azzal, hogy az elkövetkező két hétben a házamban lesz, ezzel a hírrel minden összeomlott.

Ez igaz volna? Esetleg még számít?

A pokolba is igen. A vonzódásom felé, hirtelen ezerszeresen veszélyesebb lett, most hogy tudom, talán viszonzásra lel.

Viszonozná? Maxim vonzódik hozzám? A fejemben újra játszottam a tegnap estét, és a mai napot, árulkodó jeleket keresve - szavak, érintés, pillantás -, valamit, ami lebuktathatná, de nem találtam semmit. Talán, mert ő semmit sem érez. Talán, mert ő orosz, és a közönyös arckifejezés mestere. Vagy talán ez azért volt, mert annyira megszállottja vagyok a saját érzéseimnek, folyamatosan befelé koncentrálok, hogy mit tett velem, és nem találtam rá bizonyítékot, hogy magamra vontam a figyelmét, mint ahogy ő rabul ejtette az enyémet.

Mi a pokol bajod van seggfej? Az jó dolog. A legkevésbé sincs szüksége rá, hogy érdekeld. Nem akarod ezt. Nem akarhatod. Ez helytelen. Semmi sem fog történni.

Néhányszor mélyen beszívtam a levegőt és a fejemben ismételtem a szavakat.

Semmi sem fog történni.