5. Fejezet

5. Fejezet

DEREK

Fordította: Aemitt

Olyan fiatalnak tűnt.

Talán csak azért, mert ma éjjel szüksége volt a megmentésre. De ezen túl is volt valami fiatalos és megnyerő benne. Az úton, ahogy az autó ablakán át bámulta azokat az omladozó színházakat. Az izgalom a hangjában, amikor arról beszélt, hogy Kaliforniába jön. Nem viselkedett faszként, amiatt, hogy ellopták a hátizsákját a bárban. Lelkiismeret furdalásom volt amiatt, hogy annyit morogtam, hogy segítsek rajta.  Szegény srác – milyen kibaszott pechje volt, kirabolták, amikor épp, hogy csak leszállt a gépről. Biztosan ki volt merülve és nagyon édes volt.

Akarom mondani éhes, éhesre gondoltam.

Nem mintha nem lett volna tényleg édes meg dögös. Az embernek vaknak kellene lenni, hogy ne vegye észre a tökéletesen szimmetrikus arcvonásokat. A szeme élénk színárnyalatát. A markáns állát. Ez egy objektív tény volt: mint emberi lény jól nézett ki. Nem árt ezt beismerni. Semmi bűnös dolog nincs ebben. És mint valaki, akit érdekelt az edzés, láttam, hogy ő is jó kondícióban van és értékelte azt is, hogy ez mennyi munkába kerül. Nem éreztem emiatt rosszul magam.

Homlokráncolva koncentráltam a steak  szelet fűszerezésére, amit a hűtőből vettem ki. A sütőbe öntöttem egy kevés olajt és mikor felforrósodott beleraktam a húst. Hangosan sistergett.

Közben azon töprengtem, tulajdonképpen hány éves volt. Mit csinált a költözése előtt Oroszországban? Vajon egyedülálló? Meddig marad? Milyen volt az élete, amitől szabadulni akart? Az időjárás, gazdaság és a politika? Már hosszú ideje nem voltam ilyen kíváncsi valakire.

A sarkon túlról halottam, hogy a wc lehúzzák és megnyitják a fürdőszobai vízcsapot.

Egy kicsit idegen érzés volt egy másik férfival egyedül lenni a házamban. Szeretek szórakozni és gyakran moziztunk és vacsoráztunk a barátaimmal, de el sem tudtam képzelni, hogy egyszer én és egy másik srác itt lógnánk. A legjobb barátaim többsége házas volt, mióta megvettem a házat. Soha egyetlen nő sem töltötte itt az éjszakát. Gabriellel szakítottunk, mire megkaptam a kulcsokat.

Tulajdonképpen már azon voltam, hogy javaslom, amikor hirtelen bekattant neki, hogy én őt nem is szeretem igazán. Természetesen nem láthatta előre – azt állította, hogy hónapok óta ott volt a távolság közöttünk és ezt nem tudta ilyen hosszú ideig  figyelmen kívül hagyni.

Az utolsó vitáink részletei viharként dörömböltek a fejembe, a követelései, a vádjai, az én kérdéseim és kéréseim, és végül a szomorú megoldatlan vég.

Légy legalább egyszer őszinte.

Miért csinálod ezt?

Te nem akarsz engem.

Ne dobd ezt el.

Semmisem igazi itt.

Mit akarsz?

Többet akarok.

Nincs semmi több, amit adhatok.

Megpróbáltam elrendezni mindent, megpróbáltam olyan férfi lenni amilyet szeretett volna, megpróbáltam érezni a dolgokat, ahogy azt éreznem kellene. A végére lezsibbadtam, kimerültem és kiüresedtem.

Legközelebb jobban csinálom.

Elkomorodom, mikor eszembe jutott a korábbi katasztrófa Carolynnal. Nem tűnt túlságosan aggodalmasnak emiatt, de én aggódtam. Kell, hogy legyen valami, amit tehetnék, hogy működjön a kémia, de mégis mit? A hűtőhöz mentem, hogy kiszedjem a salátának valót – a salátát, a paradicsomot, az uborkát, a sárgarépát és a retket. Mialatt a paradicsomot szeleteltem, Maxim visszajött a konyhába és mélyet szippantott.

– Nagyon jó illata van. Összefut a számban a nyál.

– Remélem a steak jó lesz. – Tettem a tányérra még salátát  is paradicsom szeleteket és kezdtem felszeletelni a retket. – Vacsorára kiolvasztottam, de az este randival végződött.

– Valószínűleg megennék bármit, amit a tányérra tettél, olyan éhes vagyok, de igen szeretem a steaket. Ez annyira kedves tőled.

Csak egy pillanatra találkozott a tekintetünk és ismét lenéztem a vágódeszkára. Azok a kibaszott kék szemek. – Nem bánom, szeretek főzni.

– Kezdek örülni annak, hogy a fuvarom nem jelent meg a reptéren. Ha megtörtént volna, nem ennék ilyen finomakat.

Befejezetem a salátát és megfordítottam a steaket. – Csak úgy nem jelent meg?

Fáradtan a hajába túrt. – Igen. De remélem, hogy ez csak félreértés volt. Feltölthetem a telefonom?

– Igen. A töltőt a pulton van. – Oda mutatattam, és elővette a zsebéből a telefont és bedugta.

– Köszönöm. El sem hiszem, hogy a sajátomat elfelejtettem.

– Megesik. – Észrevettem, hogy a vállam fölött kíváncsi pillantásokat vet az ebédlő felé.

– Gyerünk, nézz szét nyugodtan, ha akarsz.

– Biztos vagy benne? Nem akarok túlságosan tolakodó lenni. De a házad olyan szép.

– Biztos. És köszönöm. – Kivettem egy üveg bort a pult alatti kis hűtőből. – Úgy döntöttem iszom egy pohár bort. – Kérsz te is egyet?

– Nem, köszönöm. Nem vagyok valami nagy borivó (boros).

– Valami mást? – kérdeztem, kivettem a dugóhúzót a fiókból. – Vodkát?

– Nem vagyok egy nagy vodkaivó sem.

–  Azt hittem mindenki vodkát iszik Oroszországban. – Levettem a szekrényből egy üveget és fintorogtam. – Sajnálom. Valószínűleg ez egy sztereotípia.    

De mosolygott. – Elég sok orosz vodkát iszik. Lehet ez generációs dolog.

– Hány éves vagy? – Nem tudtam ellenállni, hogy feltegyem ezt a kérdést, amíg kihúztam a dugót a palackból.

– Huszonnégy.

Huszonnégy. Úristen. A poharamba sok bort öntöttem, elég sokat.

– Feltételezem, te inkább borivó vagy? –tette fel a kérdést.

– Néha napján. De a viszkit is szeretem. – Letettem az üveget és kivettem a húst a forró serpenyőből.  – Menj, és addig nézz körül, pár perc múlva elkészül.

Eltűnt az ebédlőbe, én pedig hatalmasat kortyoltam a boromból.