36. Fejezet

 

36. Fejezet

 

DEREK

 

                                                                                            Fordította: Aemitt

– Mondanom kell neked valamit – nem voltam abban a hangulatban, hogy húzzam az időt. Vártam, amíg megérkeznek a sörök, de ez épp elég volt.

– Oké – nézett rám Gage kicsit furcsán.

– Szerelmes vagyok valakibe.

Leesett az álla. – Komolyan? Ember ez csodálatos. Ki az a nő?

Megráztam a fejem, becsuktam a szemem, és összeszedtem magam. Mikor ismét kinyitottam kiböktem az igazságot. – Nem nő, hanem férfi. Ez a valaki Maxim.

Azt hittem, ez undorítani fog. Azt hittem, rossz érzéssel tölt el. Azt hittem, ez lesz a legnehezebb dolog, amit valaha tettem. De nem. Valójában az igazság sokkal könnyebben gördült le a nyelvemről.

Gage leesett állal hunyorgott rám, mint aki rosszul hallotta. – Mi van?

– Maxim az – mondtam, és az önbizalmam egyre nőtt. Francba, ez jól esett. Hogy még azt sem sejtettem, mennyire jó érzés ezt érezni? – Szerelmes vagyok Maximba.

– Az istenit! – Becsukta a szemét és összeszorította a száját. – Tudod ez mit jelent? Elvesztettem a fogadást.

– A fogadást?

– Igen – Gage nagyot kortyolt a söréből. - Lanie fogadott velem, a házadban eltöltött a vacsora után, hogy köztetek van valami. Én egyáltalán nem vettem észre.

Meglepetten pislogtam. – Francba.  Tényleg? Carolyn is ugyanezt mondta.

Gage fuldoklott a sörétől. – Most viccelsz velem? Hogy lehetek ilyen ostoba?

– Ne érezd magad rosszul. Nagyon keményen dolgoztam azon, hogy ne látszódjon. És nagyon keményen harcoltam, hogy ne érezzem ezt.

– Harcoltál? – megértően nézett rám. – Nem lehetett könnyű neked.

– Igen. – Ráztam meg a fejem. – De nem használt. Még mindig érzem.

– És ő?

– Igen, egy héttel ezelőttig. De elbasztam.

– Hogyan?

– Azt mondtam neki, hogy titkoljuk el. Fájt neki.

– Értem. Megbántottad.

Úgy éreztem, mintha megütött volna. – Igaz. De még nem voltam kész elfogadni, meg azt a tényt, hogy egy másik férfival akartam lenni.

Gage gondolkodott egy percig, és ivott egy másik kortyot. – Valaha éreztél ilyet? Vonzódtál a fiúkhoz?

 A tarkóm égett. – Mondhatni. Fiatal koromban, időnként éreztem ilyet valaki iránt. De mindig figyelmen kívül tudtam hagyni.

 Az arckifejezése bűntudatot árasztott. – Elég rosszul érzem magam amiatt, hogy soha nem tudtam, vagy feltételeztem ezt rólad. Évek óta a legjobb barátok vagyunk.

– Ne érezd magad rosszul. Mindent megtettem, hogy elrejtsem. És a lányokat is szeretem. Nem volt igazán nagy  probléma.

– Pontosan ezt akartam én is kérdezni. Nőkkel voltál.

– Nem feltétlenül. De már hosszú ideje nem volt jó a kémia köztem és a nők között. És soha senkivel nem volt olyan kémia közöttünk, mint Maximmal.

– Azta. Tehát mi lesz most?

Vettem egy mély levegőt. – Azt hiszem, most megpróbálom kitalálni, hová menjek innen. Hogy legyek őszinte az érzelmeimet illetően? Hogyan fogadjam ezt el magamról. Hogyan győzzem meg Maximot, hogy adjon egy második esélyt?

– Mond, hogyan segíthetnék – mondta komolyan, ahogy letette az sörösüveget. – Lanieval mindent tőlünk telhetőt megteszünk.

– Hozhatok szombaton a szülinapi partira vendéget?

Vigyorgott. – Abszolút.

 

 

 

                        _____________

 

Nagy volt a kísértés, hogy egyenesen a The Blind Pigbe menjek, de nem akartam a nagy nyilvánosság előtt elmondani Maximnak, amit mondani akartam. Így írtam a húgomnak.

Beszélnünk kell. Együtt reggelizhetnénk holnap?

Tíz perc múlva válaszolt. Persze.        

Egyeztettük a helyet és az időpontot, és haza hajtottam, ezen a héten először érezve egy kis reménykedést. Megcsináltam – elmondtam az igazat valakinek, és ő támogatott.

Tudtam lélegezni.

_________

 

– Szóval mi újság? – Ellen a haját lófarokba fogta, majd felvette a kávés csészéjét.

A gyomrom görcsben volt. Elmondani Gagenek számos ok miatt könnyebbnek tűnt. Szólásra nyitottam a szám, majd becsuktam, belekortyoltam a kávéba, ceremóniásan az ölembe terítettem a szalvétát. – Mondanom kell valamit, de nehéz elmondani.

– Hadd segítsek. Te és Maxim.

Rámeredtem. – Igen. Honnan tudtad?

Megforgatta a szemét. – Mert a húgod vagyok és a húgok mindent tudnak. De tényleg, ha valakinek két szeme és van egy kis esze, kitalálhatta volna.

– Tényleg?

– Tényleg. Nem tudsz becsapni senkit. Nem működött valami jól.

– Hűha. – Vakargattam a fejem.

– De értem miért próbáltad eltitkolni. Ez nem könnyű neked.

– Nem – ráncoltam a homlokom. – Nem könnyű. Anya és apa-

– Ők nem részei ennek. Ezek az érzéseid, és kellenek neked. Tudom anya és apa mit gondol erről, de ha szeretnek, és szeretnek, akkor azt akarják, hogy boldog legyél.

– Lehet, de soha nem fogadnák el ezt, vagy őt.

Ellen megvonta a vállát. – Akkor ez az ő veszteségük lesz. Maxim csodálatos.

– Igen az.

– Tehát, adj nekik esélyt, hogy elfogadják. Ez egy hatalmas változás, és hozzá kell szokni. De ez rendben van. – Előre hajolt és a hajamba borzolt.

– Jól vagy.

– Állj le. – Nevetve toltam el a kezét és megpróbáltam rendbe hozni a hajam.

Vigyorogva hátradőlt és ismét felvette a kávéscsészéjét. – Beszéltél már Maximmal?

– Nem. Ma este dolgozik?

– Állítólag.

– Talán elkapom, mielőtt bemenne. Nem igazán akarom a nyilvánosság előtt csinálni.

–  Nem ez a lényeg?

Homlokomat ráncoltam. – Igen és nem. Akkor is orosz. Csak mert, ő felakarja vállalni nyilvánosan a kapcsolatunkat, az még nem jelenti azt, kényelmesen érezné magát a nagy közönség előtt a munkahelyén.

– Igaz. De még mindig azt gondolom a lehető leghamarabb beszélned kell vele. Igazán szomorú volt emiatt.

Összeszorult a szívem. – Beszélt róla?

– Nem sokat. De jó emberismerő vagyok. Ne húzd tovább. Megérdemlitek, hogy boldogok legyetek, és az élet rövid.

– Igazad van. Nem akarok továbbra is így élni. Hirtelen úgy érzem, annyi időt elvesztegettem arra, hogy valaki másnak tettesem magam.

– Az igazi éned még mindig rajong a papírszalvétákért?

Rámeredtem. – Igen.

Nevetett. – Jó. Nem veheted el teljesen az én bátyámat. Eléggé kedvelem.

– Kösz. Hé, holnap lehetne szabadnapja? El akarom vinni Gage fia szülinapi partijára.

Visszamosolygott. – Ez egy nagyon szuper ötlet. Persze.

                        _________________

 

A reggeli után a plázába mentem, kiválasztani Will ajándékát. A játékbolt polcai között járkáltam és próbáltam kigondolni, vajon mit akarhat egy hat éves, de eredménytelenül. Mikor megláttam egy gyereket, nagyjából az ő korosztálya, ahogy az apjával a Lego részlegen áll, eldöntöttem, hogy tanácsot kérek.

– Elnézést. Vennem kellene valakinek ajándékot, aki most tölti a hatot. Talán maga útba tudna igazítani?

– Ó, fogadok Mason segít. Ő is hat éves. – A fickó felborzolta a fia haját. – Mase, melyik tetszik legjobban?

– Ez. – Rámutatott egy dobozva, melyen egy hatalmas Lego helikopter volt.

– Nekünk ez tetszik – értett vele egyet az apja és megigazította az orrán a szemüveget.

– Tökéletes. Eladva. – Levettem a polcról a dobozt és a honom alá csaptam.

– Hát itt vagytok. – Egy másik férfi kezében tartva egy bevásárló szatyrot, tartott felénk kézen fogva egy olyan két vagy hároméves kislánnyal. – Azt hittük már elvesztettünk. Mi már készen vagyunk.

– Mason megakarta nézni a Legokat – magyarázta a szemüveges férfi.

– Apa, kaphatnék egyet, légyszi? – kérdezte a gyerek a férfitól, aki a kislány kezét fogta.

– Nem – felelte a két férfi egyszerre.

– Induljunk. – A szemüveges férfi rám mosolygott.

– Minden jót.

Bólintottam, és ámulva néztem, ahogy ez a kis tökéletes család távolodott tőlem.

Ellen sorsnak nevezte volna. Maxim, talán egy égi jelnek hívná. Egy hónapja én csak megforgattam volna a szemem és véletlennek mondtam volna. Ma már valami sokkal többnek látnám, bizonyítéknak.

Szerelemmel minden lehetséges.