30. Fejezet

30. Fejezet

 

MAXIM

Fordította: Aemitt

 

Bármi is kínozta Dereket délután, az új lakásom bérleti szerződésének aláírásakor, a maga módján megoldotta. Az elkövetkező öt éjszakát az ágyában töltöttük együtt, és minden reggel csókkal köszönt el, mielőtt munkába ment. Kétszer vacsorázni jött a bárba, és csütörtök éjjel zárásig maradt és haza fuvarozott, annak ellenére, hogy másnap korán kelt. Akkor éjjel nem szexeltünk, mert nagyon fáradt volt, de nem érdekelt. Elaludni, úgy, hogy a testével a testemre tekeredik, számomra felért egy orgazmussal, a gyengédebb, intimebb együttléttől közelebb éreztem magam hozzá, mint eddig bármikor.

 A jegyzetfüzetem, ami inkább naplóvá avanzsált, mintsem ötletelő füzetté, tele volt az érzelmeimmel, amit iránta éreztem, érzelmekkel, amelyek napról napra erősebbé váltak. Nem beszéltünk róluk, de én szerettem volna. Megakartam neki mondani, hogy belezúgtam. És hallani akartam tőle is ugyanezt. Tudni akartam, lát-e valami többet, mint az otthon bujkálást, a jövőnkben. Nyitva hagytuk a dolgokat, amikor megegyeztünk, hogy megnézzük merre haladnak majd a dolgok, de hétfőn költözöm a lakásomba, és már nem fogjuk látni egymást az éjszaka közepén. Mi lesz velünk? Mit akar? Majd meghaltam, hogy tudjam a válaszokat, de túl ideges voltam, hogy feltegyem a kérdéseimet. Derek nem egy nyomulós valaki volt. És talán nem is tudta, még most sem, hogy mit is akar.   

Én tudtam mit akarok, többet. Eljutottam arra a pontra, ahol Derekkel akartam lenni, de nem csak otthon, hanem nyilvánosan is. Boldoggá akartam tenni, büszkévé, rávenni, hogy semmi szégyellni való nincs benne. Azt akartam, hogy az élete része legyek. A nyílt meleg kapcsolat itt lehetséges, egyfolytában szembesülök vele. Tudtam milyen nehéz lehet neki, egy percig sem gondoltam, hogy jogom van hozzá követelni, elég ha megkérdez, de egy részem kezdett reménykedni abban, hogy megtörténhet.

A másik részem viszont azt mondta, ne legyél bolond, simán megmondta, hogy családot akar, nem pasit. Még ha el is fogad, nem tudom megadni neki. Nem tudok legálisan dolgozni itt, és ha lejár a vízumom, és elkapnak, akkor kitoloncolnak. Épeszű ember, hogyan is tekinthetne egy magamfajta srácra és látná bennem a biztos szülői anyagot? Kiváltképp nem Derek. Az idő felében, ötletem sem volt, mit csinál velem.

De ez volt életem egyik legjobb időszaka, egy váratlan ajándék. Nem akartam, hogy vége legyen.

 

___________

 

 

Péntek reggel úgy ébredtem, hogy Derektől sms-ket találtam a telefonomon.

Túl keményen dolgozol. Rád fér egy kis szünet.

Elviszlek ezen a hétvégén. Csomagold be a fürdőnadrágod, szép ruhát a vacsorához és valami menőt mára és holnapra. Az úton majd veszünk napszemüveget. ( El sem hiszem, hogyan tudsz enélkül élni itt L.A-ben). 3:00-ra legyél kész.

És igen, beszéltem Ellennel és szabad hétvégét adott. Fogd fel fizetett szabadságnak.

Igen, fizetett szabadság. Isten hozott Amerikában.

Kábultam ültem le a vendégszoba ágyára, gondolataim összezavarodtak és a szívem lüktetett. Vajon ez a valóság? Ezen a hétvégén elvisz kirándulni? Nyilvános helyre? Ahol az emberek együtt láthatnak bennünket? Hová megyünk?

És ezt elmondta Ellennek is? Mit gondolhat? Hogyan írta le? És Ellen gyanít valamit?

És mi volt ez az egész a fizetett szabadsággal? Vajon tényleg ez ilyen dolog?

 Zavarodott voltam, de legfőképpen boldog. Együtt elutazni, hatalmas lépésnek tűnt. Nem csinálná, ha nem akarná, hogy a dolog tovább folytatódjon, igaz?

Talán ez a hétvége lesz a fordulópont számunkra.

Becsomagolni nem tartott sokáig, és már jóval három előtt megvoltam. Nem mintha nem hittem volna Dereknek, de küldtem Ellennek egy gyors üzenetet, hogy biztosan rendben van a három nap szabadság. Nem akartam, hogy bármi is veszélyeztesse a munkám.

A válasza megnyugtatott. Igen, persze. Annyira örülök, hogy Derek ezt teszi. Ne enged neki, hogy dolgozzon, amíg odavagytok. Neki is szüksége van a szünetre!

Igen, írtam vissza. Túl kíméletlen önmagával.

Egy rakás hangulatjellel válaszolt, nap, napszemüveg, fürdőruha, üdítőital, napernyő, egy nagy hullám, és mondta, hogy érezzem jól magam.

Elvigyorodtam. A strand. Kell, hogy legyen strand. Emlékezett rá, mit mondtam az óceánról, és elvisz, hogy lássam. A mellkasom összeszorult, ahogy a szívem az izgalomtól dobogott. Istenem, tökéletes. Ő volt a mindenem.

__________

 

– Tudod, hogy hová megyünk? – kérdezte, amint felpakoltuk a csomagjainkat és útnak indultunk.

– Biztosra nem – nem tudtam letörölni a vigyorom.

– Nincs találgatás, - parancsolta. – Azt akarom, hogy meglepetés legyen.

– Mennyi időbe telik, míg odaérünk?

– Úgy beszélsz, mint az unokahúgom és az unokaöcsém. Nem olyan soká, - ígérte, és kezét a lábamra tette. – Egy vagy két óra, talán.

Pár órával később még mindig úton voltunk a dugóban. De nem érdekelt, lehajtottuk az ablakokat és érezhettem az óceán illatát. Mélyen belélegeztem a meleg, sós levegőt, amivel nem tudtam betelni.

– Sajnálom, hogy nem vagyunk ott. Bárcsak hétköznap jöttünk volna. Mindenki a tengerparton szeretne lenni a hétvégén. Ó, bassza meg! -  A szájára csapott, mert rájött, hogy kikotyogta a meglepetést.

– Minden rendben, - mondtam neki megveregetve a lábát. – Volt egy olyan érzésem, hogy tengerpart lesz, mikor azt mondtam pakoljak fürdőnadrágot, és Ellen is küldött egy csomó hangulatjelet, ami erre engedett következtetni.

Felnyögött. – Látod? A francba, Ellen és az ő nagy szája. Nem tudom miért mondtam el neki az igazat. Mondhattam volna neki, hogy kempingezni viszlek vagy valahova máshova.

– Nem, ezt tökéletes. Attól, még meglepetés lesz, hogy láthatom, úszhatok benne és hallhatom a hullámok hangját. Alig bírom kivárni.

      A mozdulata megdöbbentett, elvette a kezem a lábáról és megcsókolta az ujjaimat. – Jó, szeretem látni, hogy ennyire izgatott vagy.

 Ahogy lefordultunk az autópályáról egy szép, árnyékos, mindkét oldalán pálmafákkal szegélyezett útra, azt hittem a szívem kiugrik a helyéről. Elhajtottunk a RitzCarlton mellet, Derekre bámultam. – Ez… Mi… Itt leszünk? – Volt egy Ritz Moszkvában, de ez olyan drága és fényűző volt, még soha nem léptem keresztül a küszöböt.

– Igen. Mellette hajtottam el, és mindig is el akartam jönni. Okot adtál rá. Úgy, hogy köszönöm.

 Szóhoz sem jutottam.

Bejelentkeztünk, és az óceán hívogatott az előcsarnok hatalmas ablakán keresztül. – Ez annyira gyönyörű, - mondtam ájtatos hangon.

Derek mosolygott. – Óceánra néző szobát kértem, úgyhogy nézheted, amikor csak akarod.

Amint megkaptuk a szobánkat, ledobtam a táskám, és kifutottam az erkélyre, mely az óceánra nézett, úgy, ahogy ígérte. Hatalmasat lélegeztem, és ittam a rengeteg kékség látványát. – Nem tudok betelni vele, - mondtam, mikor Derek csatlakozott hozzám. – Ez még hihetetlenebb, mint ahogy gondoltam.

Hátulról szorosan hozzám préselte magát, karjaival átölelte a derekamat, és az állát a vállamon pihentette. – Akarsz a parton egyet sétálni?

– Igen. Bár ez is szép. Itt lenni veled egyedül – karjaimmal átöleltem az övét.

– Ígérem, mindkettőből bőven kijut, a partból is és az egyedüllétből is velem.

Sóhajtottam, és becsuktam a szemen. – Ez a valóság? Ne mond el, hogy ha nem igaz.

– Ez a valóság. – Megcsókolta a vállam, a nyakam és az állam. Homloka a halántékomon pihent. – Ez a valóság.

_____________

 

Később, a tengerparti séta, az óceánba úszkálás, a színes koktélok iszogatása után, ahogy néztük a naplementét visszamentünk a szobánkba fürdeni. Csak úgy, mint, először voltam az óceánnál, és még boldogabban figyeltem, azt hogy Derek a vacsorához készülődik. Nevetségesnek tűnt, hogy egy átlagos dolog, mint az, hogy kivasalja az ingét, borotválkozik, vagy épp ahogy a haját igazítja, képes volt ennyire hatással lenni rám. Szavai még a fejemben csengtek. Ez a valóság. Ez a valóság.

Így is éreztem. Minél több időt töltöttünk együtt, bármit megtettem volna, hogy megtartsam. Nem számítottam rá, ha ide költözöm találkozok valakivel, de az élet különös és csodálatos, és elkezdtem hinni abban, hogy ez volt a célom. Ez túl erős, túl valószínűtlen, hogy véletlen legyen. Az ösztönöm, minden porcikám azt mondta, harcoljak érte.

De milyen fegyverein voltak nekem? Mit tudnék cserébe azért adni, hogyha megváltoztatja miattam az életét? A szex nem elegendő. Mi mást akarhat még?

– Mesélj többet, mit szeretnél tenni azzal a házzal. Kértél már időpontot, hogy megnézd? – A hotel éttermében az óceánra néző teraszán ültünk és vacsoráztunk.

Elfordította a fejét és a vizet nézte. – Nem még. Nem tudom megakarom-e nézni.

– Mi? Miért?

A pincér megjelent az italainkkal, és megkérdezte, hogy választottunk-e. A pincér távozása után, ismét megkérdeztem.

– Miért nem akarod megnézni a házat?

– Mert, mi értelme lenne? Nem vehetem meg. Apámnak igaza volt – nincs időm egy ekkora projektre. És talán soha sem lesz. – Felvette a borát és beleivott.

– Megkérdezted az apádat erről?

– Igen, és nem sikerült valami jól. Azt akarja, hogy többet dolgozzam, nem kevesebbet.  Többet kereshetnék.

– De hát mi van azokkal a dolgokkal, amikről nekem beszéltél, a kreativitással, a kockázattal és a szenvedéllyel?

 Megvonta a vállát. – Az csak egy ötlet volt, és nem igazán megvalósítható. Vannak dolgok, melyeket sokkal jobban akarok. És te tudod mik azok? – ismét ivott, letette a poharát mielőtt közelebb hajolt. – Most ne beszéljünk ezekről a dolgokról. Azért vagyunk itt, hogy jól szórakozunk, és én nem akarok semmi másra gondolni. Csak az számít most.

De én nem akartam, csak szórakozás lenni számára. Akartam, hogy számítsak. Akartam, hogy jelentsek neki valamit. Beszélni akartam arról, hogy merre haladunk, és amik lehetnénk.

Azt akartam, hogy avasson be.

Kezdtem aggódni, hogy ez nem fog megtörténni.