31. Fejezet

31. Fejezet

 

DEREK

 

Fordította: Aemitt

A tagadás volt az a játék, amit jól játszottam.

Ismerős terepen voltam, mert már volt előre kidolgozott stratégiám, és úgy illett hozzám, mintha rám öntötték volna. Gyakorlatilag egész életemben viseltem. Nem akartam érezni valamit? Megtagadni ezt az érzést. Nem tetszenek az gondolatok a fejedben? Elutasítod. Nem szeretem a személy, aki valójában vagy? Mintha ő valójában nem is létezne.  Csak hazudsz önmagadnak – és mit számít az? Köszönet a sok éves gyakorlatnak, szakértője voltam a külsőre rendezett kinézetnek, akkor is, ha a bensőm egy kibaszott roncs volt. Különösen, ha a bensőm egy kibaszott roncs volt.

És az volt.

Vártam, hogy csillapodjon az érzés, amit eltölt iránta, hogy elsétáljak ebből a kísérletből, és folytassam az igazi életem. De nem történt meg.

Minden nappal az érzéseim, amit Maxim iránt éreztem csak erősebb lett. Minden együtt töltött este csak közelebb hozott bennünket. Minden pillanatban, amit külön töltöttünk, csak a következő együtt tölthető alkalomra gondoltam. Ami egy gyors, egyéjszakás kalandos dugásnak indult, végül valami totálisan mássá kezdett átalakulni.

Nem engedhettem meg. Elértem a saját határomat. A zuhanyzós éjszaka után, összecsomagoltam az érzéseimet, mint egy pulóvert és félretettem. Azt mondtam magamnak ez nem szerelem, csak rajongás. Újdonság. Egy falat a tiltott gyümölcsből. Egy hajsza, hogy rossz legyek. Csak a jelenléte a házamba, ami ezt annyira intenzívvé tette. Miután eltűnik, rendben leszek.

Rendben leszek.

De az együtt töltött hétvége miatt, kapzsi leszek. Magamnak akartam, semmi figyelemelterelés. Többet akartam pár lopott óránál a sötétben, a nappaljait és éjszakáit akartam, a teljes figyelmét, az izét, hogy milyen lenne hozzá tartozni, és magaménak nevezni. Legszívesebben felfalnám őt, míg teljesen jól nem laknék belőle.

Akkor képes lennék elengedni.

 

                                    ________________

 

 

Mint minden tervem, ami Maximmal volt kapcsolatos, a feltöltődős vakáció nem működött.

– Soha nem akarom elhagyni ezt a helyet. – Az óceán felé nézett az étterem teraszára, ahol szombat este ültünk. – A víz, a meleg és a pálmafák. Ez maga a paradicsom.

Talán az volt, de a szemem nem tudtam levenni róla. Napbarnított bőre, a haja stílusosan kócos, a fehér inge mandzsettája dicsekedett az erős csuklójával és a gyönyörű kezeivel. Istenem, azok a kezek mit tettek velem. Ahogy a testemen mozogtak, mint a megolvadt arany, lassan, érzékien és izzón. Lehetnek gyengédek vagy durvák, kedvesek vagy kegyetlenek, érzékeny vagy barbár. Kekeckedhetnének velem, kínozhatnának és megnyugtathatnának, térdre kényszeríthetnének, vagy totálisan fájdalomba kergethetnének. Egyszerre szerettem és utáltam a hatalmukat felettem. Múlt éjjel egy övvel összekötöttem őket, mintha az, hogy használhatatlanná teszem őket csökkentené a hatásukat, de valahogy az a bőr szíj visszafogta őt, teljesen elmámorított. Ma este a bőr szíjas óráját viselte, és minden alkalommal, mikor ránéztem a pulzusom felgyorsult. De megpróbáltam nem nézni, mert utáltam az időre gondolni, ami túl gyorsan múlott. Minden eltelt óra közelebb vitt bennünket a hétfőhöz. Minden eltelt perc megnehezítette, hogy eltemessem az érzéseimet. Felszín felé emelkedtek, mint ahogy a kátrány a szivárog az óceán fenekéről vastagon sötéten és fenyegetően.  

– Derek?

Elvettem a szemem róla és rájöttem, hogy feltett egy kérdést, és én túl zaklatott voltam a válaszadásra. – Mi van?

Mosolygott, s a szívem gyorsabban vert. – Nem gondolod, hogy ez maga a paradicsom?

– Igen. – felvettem a borospoharam és ittam egy hatalmas kortyot.

– Melyik volt a kedvenc részed?

– Hmm. –  Ahogy besétáltunk ebbe a helységbe, mert bátor voltál és megfogtad a kezem, és addig nem engedted el, míg az asztalunkhoz nem értünk. Ez olyan volt, mint besétálni Carolynal valahova… büszke, hálás és boldog. Ez sokkal gyengédebb megnyilvánulás volt egész hétvégén, és én szerettem, de ez egy helységben volt egy seregnyi idegen előtt. Ugyan ezt érezném, ha a helység tele lenne a barátaimmal?

A válasz nem volt, és utáltam magam érte.

– Nem tudok választani – mondtam.

Az utolsó huszonnégy óra tökéletes volt. Egyszer sem hagytuk el egymás oldalát. A parton feküdtünk és a gyerekkorunkról meséltünk. A medence partján ültünk becsípve iszogatva, nevetgéltünk a kísérleteimen, hogy orosz szavakat mondtam és az ő őrült babonaságán. Napbarnítottan, homokosan, a mojitotól és egymástól félig részegen jöttünk vissza a szobába, és szinte azonnal az ágyba estünk. A bőrének nap, óceán, só és rum íze, minden meleg, fiatal és gondtalan volt. Utána egymás karjaiban aludtunk el, és imádkoztam, hogy álljon meg az idő és engedje, hogy örökre így maradjunk, elveszve a saját kis strandízű világunkban, ahol csak egymáshoz tartoztunk. Felelőséget viselni, csak egymás iránt. Szégyenkezés nélkül szeretni egymást.

–  Milyen a steaked? – kérdezte.

– Jó. – még egy falatot tettem a számba, alig érezve az ízét.

– Az enyém is. Bár a kedvencem, amit akkor este készítettel mikor találkoztunk.

Viszonoztam a mosolyát annak ellenére, anélkül, hogy éreztem volna.

– Emlékszem, ahogy ott ültem veled szemben és úgy éreztem egész éjszaka fennmaradnák, hogy beszélgessünk.

Ismét felvettem a boromat.

– Derek – Maxim vonakodott. – Valami baj van?

Igen. Azt hiszem, szerelmes vagyok beléd. – Nincs.

– Csendesnek tűnsz.

Mert, attól félek, ha elkezdek beszélni, nem tudom befogni). – Uh.

Vett egy nagy levegőt a tányérjában körbe – körbe tologatta a krumplit. – Azon tűnődtem…

Ó bassza meg.

– Mit mondott Ellen, amikor elmondtad, hogy együtt elutazunk.

Ellazítottam a combom. – Semmi különöset. Irigy  volt, de örült.

– Oh. – Megbökte a zöldbabját. – Nem találta furcsának, hogy mi ketten elmegyünk a hétvégére?

– Semmi ilyet nem vettem észre. Én… én azt mondtam neki, hogy utána kell néznem valaminek itt, és kitaláltam, hogy magammal hozlak, mert nagyon régóta szeretted volna látni az óceánt.

– Aha. – Kicsit lehangoltnak nézett ki a hazugság miatt. – Akkor jó.

Ne csináld ezt Maxim. Ne legyél szomorú, azért mert nem lehetünk együtt. Ne mutasd vagy mond azt, hogy érdekel. Ezt nem tudnám kezelni.

Elég csendben fejeztük be a vacsorát, és mentünk vissza a szobánkba. Mint mindig Maxim egyenesen a balkonra ment, mintha valami fizikai erővel húzta volna az óceán. Követtem, és a sötétben egymás mellett álltunk a korlátnál, hallgattuk a csapkodó hullámokat és belélegeztük a balzsamos éjszakai levegőt.

– Megengedted, hogy megfogjam a kezed. – Szavai megijesztettek.

– Micsoda? – Ránéztem, de a szemeivel a vizet bámulta.

–  Az este. Mikor, keresztülsétáltunk az éttermen. Engedted, hogy fogjam a kezed.

Nagyokat nyeltem. – Igen.

– Miért?

– Mert… – ismét kinéztem az óceánra, határtalan és mély, és éreztem, ahogy fuldoklom. – Mert tudni akartam, milyen az, ha a tiéd vagyok. Hozzád tartozom.

Beletelt néhány másodpercbe, hogy válaszoljon. – És milyen volt?

Becsuktam a szemem, gyorsabban süllyedek. – Mennyország. Mint a paradicsomban.

– Derek, én...

Nem engedtem, hogy befejezze. Nem tehettem. Ehelyett, magamhoz húztam és az ajkamat az ajkára tapasztottam, belé kapaszkodva, mintha ő megmenthetne a feneketlen mélységtől, az érzelmeimtől. Valahogy bejutottunk a szobába, ahol egymás ruháját téptük matató kezeinkkel, vonakodva, hogy megszakítsuk a csókot.

Az ágyra estünk, kicsavarodva, oly módon, ahogyan én szerettem, olyan közel érezve magam hozzá, olyan tökéletesen. Mindenét akartam, be akartam mászni az elméjébe, elveszni a bőre alatt, rejtett helyeken tartózkodni az izmai között, a csontjaiban. Magamban akartam, a saját testével töltse ki az enyémet, megadni magam neki, oly módon, mint még azelőtt sohasem.

Vakon tapogatóztam a mögöttem levő éjjeliszekrényen a síkosító után, ő pedig áthajolt rajtam és megragadta. – Itt van – mondta, zihálva ahogy átnyújtotta.

Visszaadtam. – Nem, ez alkalommal te.

Megállt. – Ezt akarod?

– Igen – mondtam, kettőnk közzé nyúlva, kezembe véve a farkát. Nagy, vastag és kemény volt, és ez fájni fog. De ezt akartam. Szenvedni akartam érte. A fájdalmam egy kimondhatatlan ajándék lenne, valami őszinteség amit felajánlhatok az igazság helyett, amit nem tudtam kimondani, ígéretek amire nem tudtam rávenni magam. – Kérlek.

Keményen csókolt, a hátamra fordított, és maga alá szegezett. Halkan a fülembe suttogta. – Azt szeretném, hogy ez így jó legyen neked.

Félelem és izgalom pattogott a gerincemen.

Lefelé kígyózott a testemen, a combjaim közé térdelt, széjjelebb tolva őket. Behajlítja a térdeim, a talpamat az ágyra helyezte, becsuktam a szemem és felkészültem egy ismeretlen behatolásra, de helyette a farkamat a szájába vette. Nyögdécseltem, ahogy nyelvét végig futtatta a farkam csúcsán, a testem türelmetlenül remegett. A szája forró és nedves, szűk és bassza meg, annyira mélyen bevett. Ugyan abban a pillanatban lábam közé csúsztatta a síkosítótól csöpögő ujjait, masszírozó, köröző, kínzó és ó a francba –

– Maxim. – Egy figyelmeztetés.

Ajkai közül kiengedte a farkam és hasamra nyalt egy csíkot. – Pszt, bízz bennem.

Bíztam benne. De pár perccel később, amikor belém csúsztatta egy, majd egy másik sikamlós ujját, azon tűnődtem, hogy nem-e értékeltem túl mind a testem tűrőképességét a fizikai kellemetlenséget illetően, mind a lelki képesség az iránt, hogy hagyjam egy férfinek, hogy ennyire  feltárja a testem. Az agyam menekülni próbált előle, azt mondogatva nem szeretem ezt.

Szerettem ezt. És akartam, de Krisztusom. Krisztusom.

Az érzés idegen volt számomra. Más idegen és feszítő. Kényszerítettem a testem, hogy engedjen, de az agyam egyre csak vegyes jelzéseket küldött. Egy pillanattal később az izmaim önkéntelenül rándultak össze az ujjai körül, valósággal beszippantottam őket, mert többet akartam, és attól féltem szégyenbe hozom magam, mert hirtelen erős vizelési inger jött rám.

A riasztó megszólalt.

A testem nem volt az irányításom alatt.

Bepánikoltam, kezeim a lepedőt szorították, a lábaim remegtek.

– Lélegezz – suttogta, ajkával az ajkamra siklott. – Lassan és mélyen. Végül éreztem, hogy a feszültség távozik belőlem.

Be- és kilélegeztem, tudatosan próbáltam ellazítani az összes izmon. Az égető érzés kezdett csökkenni. A kéj mélyen morajlani kezdett.

A csípőm mozogni kezdett.

– Ez az, bébi.

Bassza meg! Imádtam, mikor ezt mondta nekem.

Végig csókolta a mellkasom, és míg a nyelvével a mellbimbóimat simogatta valamit csinált az ujjaival, amitől az egész testem bizseregni kezdett. Nyögés szakad ki belőlem, ahogy az érzés lassan, de biztosan erősödött. Többet akartam, de nem tudtam megszólalni.

Hozzáadta a harmadik ujját.

Valami történik velem. 

Egy orgazmust épült, de a kiindulási pontja nem a farkam volt. Meg sem érintett ott. Ez mélyebb, lassabb, fokozatosan növelve bennem, ahogy elektromos áramszerű impulzusokat küldött keresztül az egész testemen, mintha egy áramkör lennék, a testem átalakult a számára. 

Kihúzta az ujjait belőlem, és azonnal vissza akartam kapni őket. Néztem, ahogy magára görgeti az óvszert és síkosítóval borítja be. Soha nem volt ennyire szép és ilyen félelmetes számomra. Soha nem éreztem magam ilyen tehetetlennek és sebezhetőnek. A bensőm megremegett, ahogy karjait a combom alá akasztotta és közelebb húzott. Lábaim széjjelebb tolta. És bepozícionálta a farka hegyét.

A szemei lecsukódtak, ahogy egy hosszú, lassú finom mozdulattal elmerült bennem. Szaggatottan lélegeztem, égetett, örülök, hogy fáj, és annak, ahogy a teste megváltoztatta a testem.

Amikor már mélyen elmerült bennem, előredőlt vállam fölé könyökölve a térdeimet közelebb kényszerítve a mellkasomhoz. Kinyitotta a szemeit és a kezeimet a tarkójára tettem.

Egy pillanatig mozdulatlanok voltunk. A tekintetünk összefonódott. Nem tudtam lélegezni. Mindenhol bennem volt, mindenhol. Az elmémben, a szívemben, a testemben és a lelkemben. Mindent átadtam neki. Az övé voltam, pontosan úgy, ahogy szerettem volna, és ez tökéletes volt.

Ajkát az ajkamra tette, ahogy mozogni kezdett, teste a testemen kecsesen hullámzott. Imádtam a teste keménységét, a súlyát, ahogy a mellkasa rám nehezedett. Imádtam a farka simogatását bennem, ami életre keltett. Imádtam, hogy mindent feladva, a helyeset és helytelent, a jót és a rosszat, a szabályokat és a vallást, de önmagát nem.

 Semmi sem számított, csupán önmagunk. Senki sem létezett, csupán önmagunk. Magának az időnek nem volt jelentősége.

Maxim zihált, az arcát a nyakamba fúrta, mint aki minden lehetséges módon még közelebb akar kerülni hozzám. Olyan jó érzés volt, hogy ily módon akartak, színlelés, vagy gátlás, vagy szégyen nélkül, és karommal átöleltem a hátát és szorosabban öleltem. Minden, amire gondolni tudtam csak az volt maradj velem, maradj velem, maradj velem. 

Egy pillanat múlva hátra dőlt a sarkára, megragadta a combom és a lábára rántott. A francba igen, ez a szög hihetetlen volt, és azonnal éreztem az intenzív belső rángást. Az ágyon, a talpamon támaszkodva fel- és le mozgattam a csípőm, és a kezeit a fenekemre csúsztatta, megragadta és keményen, gyorsa és mélyen dugni kezdett. Még mielőtt tudatosodott volna bennem, hogy megragadtam volna a farkam, már az öklömben mozgott. Annyira, de annyira közel voltam az orgazmushoz, a nyomás bennem épült, intenzív forróság sugárzott az alsó testembe, a fenekembe, a combomba, a hátamba és a hasamba, minden szűkebb és forróbb, igen még oh édes Istenem, amíg a mellkasomra élveztem, hallottam, hogy Maxim felüvölt bassza meg! és felrobbant bennem, a fenekemmel keményen összeszorítottam a farkát, ami hosszabb és sokkal intenzívebb orgazmust eredményezett, mint amit valaha tapasztaltam. Nem bírtam abba hagyni. Felállt a szőröm. A bőröm lángolt. A testem vonaglott. Ha ez nem lett volna olyan jó, lehet azt hittem volna, hogy valami fizikai stressznek voltam kitéve. Szívroham, stroke, áramütés.

Mikor magamhoz tértem hitetlenkedve néztem Maximra. Izzadt, kócos és kurva szép volt, hogy az márt fájt. Egy őrült másodpercig attól féltem sírva fakadok.

– Rendben vagy? –kérdezte.

Vajon valaha ismét rendben leszek? – Nem.

Zavarodottság és aggodalom futott át az arcán. – Nem?

– Van egy lyuk a mennyezeten? Mert, azt hiszem villámcsapás ért.

Nevetett. – Ismerem az érzést.

– A lábaim. Nem érzem őket.

– Várj, míg rálépsz.

Nyögtem. – Fel kell kelnem?

– Nem. Várj egy percet. – Óvatosan kihúzódott a testemből és a fürdőszobába ment. Egy pillanattal később nedves mosdókesztyűvel tért vissza. El akartam venni tőle, de megrázta a fejét. – Engedd meg.

 Néztem az arcát, ahogy megtisztította a mellkasom és a gyengéd pillantásával az arcán, majdnem összetört. Ez az. Ez az, amit akarok, Nem veszíthetem el.

De mit tehetnék? Itt nem volt jó lehetőségek és az idő egyre fogyott. Ez az utazás nem azt hozta magával, amit reméltem, valójában most jobban akartam őt, mint ezelőtt valaha is. Hogyan lehetséges ez?

Visszament a fürdőszobába, és én becsuktam a szemem.

Büntetés. Büntetés, azért amit tettél, és az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy szenvedsz.