28. Fejezet

28. Fejezet

 

MAXIM

Fordította: Aemitt

 

A mellkasomra zuhant, és a karomba zártam. Egyikünk sem beszélt, ahogy egyenletesen és együtt, egyszerre ki- és belélegeztünk, a légzésünk lelassult.  A pillanat békés volt, akár a vihar utáni csend.

És ez egy különösen intenzív vihar volt.

Ugyanúgy hiányolt, mint én őt? Gondolt rám? A napirendünk annyira eltérő, hogy napok teltek el anélkül, hogy láttuk volna egymást. Amikor előző este bejött a bárba, számomra olyan volt, mintha egy filmsztár sétált volna be az ajtón. Tulajdonképpen ez jobb volt. Nem volt itt filmsztár, aki úgy izgatott, mint ő. Boldognak tűnt, hogy lát engem, de nem tudtam nem észrevenni az óvatosságát és megfontolt viselkedését Ellen társaságában. Annyira félt attól, hogy mit fognak gondolni az emberek, ha tudomást szereznek rólunk, de legfőképp róla. Azt kívántam, bárcsak látná önmagát, ahogy én látom őt.

Megcsókolta a vállam, és felemelkedett, elválasztva a testünket. – Rögtön jövök.

Amíg a fürdőben volt, addig elnyújtóztam az ágyán, fájón, fáradtan, de boldogan. Azt akarja, hogy mellette aludjak ma éjjel. Az egyik kezemen meg tudtam számolni az éjszakák számát, amikor más ágyában aludtam, de ez is csak annak volt köszönhető, hogy elaludtam mielőtt eszembe jutott volna felkelni és hazamenni. Ez más volt. Ez szándékos volt.

Azon gondolkodtam, mi késztette arra, hogy megkérdezze, de nem akartam túl sokat belegondolni ebbe a dologba. Talán semmit sem jelent. Talán reggel újból szexelni akar. De kísértésbe ejtett, hogy lássam, ahogy még egy fal ledől.

A fürdőszoba ajtaja kinyílt és ismét csatlakozott hozzám az ágyba, és azonnal közelebb húzott magához. Meglepett, de örültem, mert az oldalához bújtam, a fejem a vállán, a karom a dereka körül.

– Jól vagy? – kérdezte. – Úgy érzem túl kemény voltam veled.

– Egy kicsit fáj – vallottam be –, de nem nagyon.

– Jó. – Csendben volt egy pillanatig. – Ez nagyon jó. Általában nem vagyok bújós.

Mosolyogtam. –  Én se. Ez tényleg jó érzés.

Teltek a percek, aztán ismét megszólalt.

– Nem tudok aludni. Elénekelnéd nekem azt az orosz dal?

Nem tudta a kérdést nevetés nélkül feltenni.

Gyengéden megrúgtam. – Legyél rendes, vagy különben visszamegyek a vendégszobába.

– Nem, – simogatott meg. – Szeretem, hogy itt vagy. Rendes leszek, most.

– Mindig kedves vagy – csókoltam meg a mellkasát.

Sóhajtott. – A húgom azt gondolja rólam, hogy egy morgós vénember vagyok.

– Nem, dehogy. Csak azt akarja, hogy boldog legyél. És úgy gondolja, hogy akkor leszel boldog, ha találsz valakit magadnak.

– A húgom beszélt rólam? – a hangja kissé védekező volt.

Óvatosan. – Nem sokat. Csak azt mondta, amit te, hogy családot szeretnél.

– Ó, akkor jó.

– Azt gondolja, nagyon jó apa lennél.

Még egy sóhaj. És aztán. – Gondolkodtál valaha azon, hogy legyenek gyerekeid?

– Nem igazán.

– Igen. Én sem, amikor annyi idős voltam, mint te. A negyven év egy szemvillanásnak tűnt. A francba, a harminc is egy szempillanat alatt elmúlt. De az idő repül. Változnak a prioritások. Öregszünk.

– Derek, te nem vagy öreg.

– De öregszem.

– Ezt szeretem benned.

Felhorkantott. – Miért?

– Mert bölcsebb, érettebb és tapasztaltabb vagy. Megtettél dolgokat. Hibáztál, de tanultál belőlük. Nem vagy egy huszonéves, aki szart sem tud az életről, és nem is érdekli, mert ő csak túl akarja élni a napot, részegen megdugni valakit és ehhez hasonlók.

–  Te nem vagy olyan, mint a többiek – mondta.

– Nem, én nem. De azt gondolom, én nem vagyok egy tipikus huszonnégy éves. A másik ok, amiért ide jöttem, hogy én túlnőttem a barátaimat. Semmi ambíciójuk nem volt. No, ez nem mintha az ő hibájuk lett volna, mert ott nincs annyi lehetőség, mint itt, de belefáradtam és a nyughatatlan voltam az idő nagy részében. Valami többet, jobbat akartam.

– Meg fogod kapni. Eltelik egy kis idő, de sikerülni fog. Tudom.

Megszorítottam. – Csitt, balszerencsét hozol. De köszönöm.

És mindezek után csak úgy álomba merültünk.

                        __________________

 

Másnap mikor felébredtem, Derek már elment. Egy percre ideges lettem, hogy most valahol bünteti önmagát, mert megkért, hogy maradjak vele éjszakára az ő ágyában. De aztán észrevettem az éjjeliszekrényén egy üzenetet, fehér jegyzettömbön fekete tintával írva. A kézírása megmosolyogtatott- tökéletesen megformál szögletes nagy betűk. A papíron nem voltak vonalak, de a szavak nem csúsztak el egyetlen irányba sem.

Edzésen vagyok. Nem akartalak felkelteni. Reggeli, ha visszaértem?

U.I. Aranyos vagy, mikor alszol.

A szívem boldogan kalapált, és mosolyogtam újra elnyúlva az ágyon. Az ágyneműnek olyan illata volt, mint neki, nekünk és ezt imádtam. Imádtam a múlt éjszaka emlékeit, annyira szenvedélyes, erőteljes és mennyire sebezhető volt. Még ha nem is mondta, de megmutatta, hogy hiányolt. Imádtam, hogy megkért, hogy maradjak vele, és ahogy öleltük egymást és álomba szenderültünk.

Nagyon reméltem, hogy ő is így érez. Ugyanakkor azt is fontosnak tartottam, hogy a tervemnél maradjak, hogy amilyen gyorsan csak lehet egy lakást béreljek. Ami azt illeti, ma munka előtt két berendezett lakást is megnézek. Annál jobb, minél hamarabb nem függök Derektől. Egyenlő rangú akartam lenni-nos amint lehetséges. Nem voltam benne biztos, hogy valaha is egyenrangú leszek egy olyan valakivel, mint ő. De meg kell próbálnom.

Zuhanyzás után, felöltöztem és lementem a földszintre, ahol Derek épp akkor jött be a hátsó ajtón. A konyhában egymásra pillantottunk és mindketten mosolyogtunk. Megkönnyebbülés, nem bánta. És Istenem, jól nézett ki még izzadtan és szélfúttan is.

– Reggelt – mondta. Hogy aludtál?

– Úgy, mint egy kisgyerek, és te?

– Nagyszerűen.

– Milyen volt az edzés?

Felnyögött. – Kemény, de jó. Meg kell tisztálkodnom.

– Oké. Csinálhatok reggelit, ha szeretnéd.

– Syrniki-t? – Az arca ragyogott, mint a gyereknek, aki elfújja a gyertyákat a szülinapi tortáján.

Nevettem. – Persze.

Ahogy ment fel a lépcsőn, egy csókot dobot felém. – Bocsi, izzadt vagyok.

– Izzadtan is tetszel.

Elvigyorodott és egyedül hagyott a konyhában, ahol kávét készítettem és nekiálltam a palacsintának. Nevetséges volt, mennyire élveztem, hogy főzhetek neki. Azután elmegyek, szeretném elhívni az új lakásomba, így tudjam folytatni ezt.

Harminc perc múlva lejött, mélyeket lélegezve. Istenem, annyira jó illata van.

Töltöttem neki egy csésze kávét. – Tökéletes időzítés, – mondtam, és felé nyújtottam a bögrét. – Majdnem minden kész.

Belekortyolt a kávéba és leült az asztalhoz, ahol én már megterítettem. Mikor a tányért elé tettem, egy pillanat múlva felnyögött. –  Szerencse, hogy az edzésen csináltam pár extra gyakorlatot. Hogy a pokolba ehetsz te ilyeneket, és közben ilyen jó formában maradsz?

– Nem eszem én állandóan ilyet – magyaráztam és leültem vele szemben. – És szeretek sportolni, csak még itt nem volt rá időm. De mindig is gyors volt a … – Nem jutott eszembe a szó, és ránéztem segítségért. – Tudod, amit a tested eléget, amit megeszel.

– Metabolizmus – közölte.

– Igen, gyors metabolizmus.

– Talán nekem is gyors volt a metabolizmusom a te korodban.

– Ha én csak feleannyira jól fogok kinézni tíz év múlva, mint te, én örülnék neki – mondtam őszintén. 

Megforgatta a szemét. – Nem hiszem, hogy aggódnod kellene emiatt. Mesélj, mit csináltál ezen a héten a buszozás mellett. Nem volt alkalmunk napokon keresztül beszélgetni.

Ahogy ettünk, elmeséltem mit csináltam az elmúlt három napban. Jake felvette velem a kapcsolatot, amikor hazatért a hegyekből és annyira rosszul érezte magát a velem történtek miatt, hogy önszántából visszaadta a négyszáz dolláromat.

– Visszaadta? – Derek arckifejezése sokkos volt.

– Igen – vállat vontam. – Ötletem sincs hogyan, de ideadta a készpénzt tegnap reggel.

– Ez elképesztő.

– Igen az. Ez azt jelenti, hogy ki tudom fizetni a bérleti díjat, amiben megállapodtunk, ami engem boldoggá tesz.  És azzal, amit a bárban kerestem plusz,  amit már megspóroltam, biztos vagyok benne, hogy megengedhetek magamnak egy lakást. Ma délután két helyet is megnézek.

Két barázda is megjelent a szemöldökei között. – Megnézel? Nem is tudtam róla.

– Nem akartalak zavarni. De felhívtam két tömbházat, amit előző nap találtunk, mikor nézegettük őket és mindkettőben van kiadó lakás.

–  Oh – néhány gyümölcsöt meglökött a tányérján. –  Mikor akarsz kiköltözni?

– Mindkét helyen a bérlés elsején, vagy tizenötödikén kezdődik. Elseje hétfőhöz egy hétre lesz, szóval ez az, ami szóba jöhet.

Lassan bólintott. – Akarod, hogy veled menjek?

– Az nagyon jó lenne, de nem szükséges. Megértem, ha elfoglalt vagy.

– Ráérek. Hánykor?

– Az egyik kettőkor, a másik háromkor. Fél hatra a munkába kell lennem.

Bólintott és folytatta az evést. – Mi van a forgatókönyvírás órákkal? Utána néztél már? Nem akartál arra spórolni?

– Igen, utánanéztem. Az oktatás nagyon drága, szóval eltarthat egy darabig, míg beiratkozom. És esetleg először beiratkozom angol nyelvtanfolyamra, hogy biztos legyek benne, mit csinálok, mikor írok. Beszélni az egy dolog, de írni az már más. Az sokkal nehezebb.

– Mi van a laptoppal? Nem akarsz egy újat?

– De igen, akarok, azonban ez a régi, amit adtál tökéletesen működik. Úgyhogy ha neked nem gond, akkor most azt használnám, és majd a jövőben spórolok egy újra.

– Rendben. Csak nem akarom, hogy azt hidd, innen ki kell költöznöd, és valahol máshol albérletet fizetned, míg van mire spórolnod.

– Egyáltalán nem hiszem. Bármennyire is csábító elmenni, vásárolni egy vadonatúj laptopot, abból a pénzből, amit kerestem, ami jóval több, mint előzőleg bármikor kerestem, de az nem lenne jó döntés. Szükségem van egy helyre, ahol élhetek. Az új számítógép, a forgatókönyvírás, ezek csak dolgok, amiket akarok. Ezek mind várhatnak – mosolyogtam rá. – Ez egy praktikus és okos döntés részemről.

Kellemetlenül elmosolyodott. – Igen, szerintem is.

Többnyire csendbe burkolózva fejeztük be a reggelit. Úgy tűnt Derek hangulata csak tovább romlott, mikor lejött, és azon gondolkodtam, hogy én mondhattam-e valamit. Lehet ideges, amiért lakásokat válogattam?  Talán megsértődött, hogy elakarom hagyni? Talán azt gondolta, hogy először neki mondom el? De mindig is ez volt a terv, és legjobb tudásom szerint a tervek nem változtak, csak azért mert mi… bármi voltunk. Bonyolult.

Nem voltam idióta. Egyenrangú fél, minél tovább maradok itt, annál nehezebb lesz elhagyni. Már előre gondolkodtam azon, hogy vajon ma este is meg fog kérni, hogy ismét keltsem fel, reménykedtem benne. Talán ismét azt akarja, hogy az ágyában aludjunk. Esetleg holnap reggel is egymás mellett aludnánk és kelnénk fel. Ilyen romantikus dologra előzőleg soha sem gondoltam, de Derekkel meg akartam tapasztalni.

Mostanra minden más volt.