1. Fejezet

1. Fejezet

Derek

Fordította: Aemitt 

Carolyn volt a lány neve, és átkozottul közel állt a tökéleteshez.

– Köszönöm szépen a vacsorát – mondta, ahogy megálltam a háza előtt. – Nagyon kellemes este volt ez a mai, mint általában.

Gyönyörű. Aranyos. Intelligens. Huszonkilenc éves. Elvált a középiskolai szerelmétől, gyereke nincs, de a jövőben szeretne. Algebrát tanít a főiskolán. Szeret utazni. Önkéntes az UNICEF-nél. Maraton futó.

– Én is – leparkoltam a Range Rovert. – Engedd meg, hogy az ajtóig kísérjelek. Maradj ott.

Már hat randin voltunk – elsőn kávé, a másodikon ebéd, a harmadikon vacsora – és mindegyiket élveztem. Pontosan olyan nő volt, mint akit elképzeltem magamnak. Vele kapcsolatban semmi nem lohasztott le.

De akkor mi volt a probléma? Az, hogy ugyanakkor vele kapcsolatban semmi nem hozott lázba.

Kikapcsolta a biztonsági övet és várta, hogy megkerüljem az autót, és kinyissam az ajtót, mielőtt kiszállna. Felajánlottam a kezem neki és elfogadta. – Köszönöm. Nem próbálkozol elég keményen.

Karcsú kezét az enyémbe csúsztatta, becsuktam az autó ajtaját és felkísértem a főbejárathoz. A június éjszakai levegő meleg volt, illatos, mint a narancsvirág illata. Az éjszaka körülöttünk romantikáról suttogott.

– Micsoda úriember – incselkedett Carolyn. – Jó tudni, hogy a lovagiasság nem halt ki.

– Egyáltalán nem – tetszett a lovagiasság gondolata, hogy egy férfi irányadó, hagyományos magatartási kódexének alapja a becsület és a nemesség, annak ellenére, hogy egy harcos szíve dobog benne. Hogy eltemeti az erőszakra való hajlamát,vagy a sötétebb késztetéseit a társadalmi erkölcs megőrzése érdekében, vagy legalábbis fenntartja a látszatot. Én megértettem.

Felléptünk a verandára és felém fordult.

 – Szeretnél bejönni egy italra? – szeme csillogott a sötétben, ahogy teste közelebb hajolt az enyémhez. – És talán lehetnél kevésbé úriember – kezét végigfuttatja a mellkasomon.

A karomat a dereka köré fontam és közelebb vontam magamhoz, a számat a szájához érintettem, és imádkoztam, hogy érezzek valamit. Bármit.

De semmit nem éreztem. Nem volt felgyorsuló pulzus, nem öntött el a forróság és nem volt izgalom a véremben. (Vagy a nadrágomban)

Szégyenlősen, nyelvével becsúszott az ajkaim közé, és találkozott az enyémmel, szélesebbre tártam és elmélyítettem a csókot.

Semmi.

Csalódottan az egyik kezemmel megragadtam az inge anyagát, a másikkal belemarkoltam a hajába, abban a reményben, hogy némi agresszióra és ellenkezésre volt szükségem, ami felizgatna. Számomra a legjobb szex az, amikor kicsit vadabb. Egy kicsit harcias. Hatalmi játszma. És ilyen olyan régen volt már…

– Jaj! – kiáltott Carolyn.

Azonnal elengedtem és hátra léptem. – Sajnálom. Sajnálom. Jól vagy?

– Igen. Remekül – megdörzsölte tarkóját és idegesen felnevetett. – Ne sajnáld. Én voltam az, aki azt mondta, hogy ne legyél úriember. Csak ez meglepett – lágy hangon folytatta – Talán újra megpróbálhatnánk? Ezúttal kicsit gyöngédebben?

Mi a kibaszottértelme van ennek?

– Sajnálom, Carolyn. Ma este kicsit kivagyok. Másik alkalommal?

– Oh, rendben. Persze – letörtnek tűnt, szemeit lesütötte a lábainkhoz. Aztán újra felnézett. – Akkor áll a holnap este?

– Természetesen.

Sugárzott és egyértelműen megkönnyebbült. – Tökéletes. Viszem a desszertet. Nagyon izgatott vagyok, hogy találkozom a barátaiddal.

– Ők is, hogy találkozhatnak veled.

Szélesen mosolygott. – Jó éjszakát.

– Éjszakát – zsebre dugtam a kezeim és néztem, ahogy bemegy és becsukja a bejárati ajtót.

Bassza meg.

Mi a fasz bajom volt?

_________

Húsz perccel később beengedtem magam a gyönyörű, három hálószobás téglaházamba, amit pár éve vásároltam, amikor meg akartam kérni az akkori barátnőmet. Azt hittem, mostanra házasok leszünk. Azt hittem, mostanra családunk lesz. Azt hittem mostanra teljesnek érzem magam.

Ebből nem lett semmi.

Lekapcsoltam az összes világítást, felfelé vánszorogva a lépcsőn a harminchat évemből minden egyes évet éreztem. A fürdőszobámban rosszallóan néztem magam a tükörben és kissé ápolatlan állkapcsomat dörzsöltem. Jézusom, nézd, őszülök. Egy ideje itt-ott pár folt, de most már sokkal, de sokkal több. A halántékom is. Normális ilyen korban őszülni? Mi a fene van a barázdákkal a szemöldökeim között? Homlokráncolástól volt? Gyorsan ellazítottam az arcomat és többnyire eltűntek. De nem teljesen.

Az istenit, öregszem

Legalább még mindig jó formában vagyok. Kibújtam a zakómból és az ingemmel együtt a szekrénybe akasztottam, a pólómat a szennyesládába dobtam, majd megálltam a fürdő ajtaján lévő egészalakos tükör előtt, és kritikusan méregettem magamat benne.

Még nincs pocak. Nincs súlyfelesleg. Sehol „kezelésre” szoruló rész. A hasam kemény és lapos volt, még ott a hat kocka, a mellkasom és a karom még mindig izmos. Lehet, nem rendelkeztem tökéletesen kidolgozottizmokkal és vállakkal, mint tíz évvel ezelőtt, de keményen dolgoztam, hogy fenntartsam a fizikumom. Szerettem edzeni. Ettől úgy éreztem erős és hatékony vagyok, és én irányítom a testem. Megparancsoltam, hogy tegyen valamit és engedelmeskedett. Mérföldek futása. Súlyemelés. A bokszzsákot ütni.

Egyszerű.

Ugyanezért tartottam a házamat is makulátlanul tisztán. A családom és a barátaim vég nélkül csúfoltak ezért, és „megszállott” tisztaságmániásnak hívtak. Fel nem foghattam – ki nem akarna egy olyan házba haza érni, ahol minden tiszta és rendezett? Ez nem baci fóbia volt, ez csak idegenkedés a káosztól és a rendetlenségtől. Nem volt rendetlenség a bárpulton, sehol nem voltak szennyes ruha halmok, nincs mosogatóban hagyott mosatlan. És természetesen mindig tudtam, hol vannak a dolgaim, mert használat után mindig a kibaszott helyére raktam mindent vissza. Mi ebbe olyan furcsa?

Lefeküdni készülődtem, lekapcsoltam a lámpákat, és ezt egy kicsit szánalmasnak éreztem, mivel péntek este 10:00 óra sem volt még, de azt mondogattam magamnak, hogy egy jó éjszakai alvás, ésmajd a korai edzés feldob. Épp, hogy becsuktam a szemem, amikor a telefonom rezegni kezdett az éjjeliszekrényen. Felemeltem és a képernyőjére sandítottam a sötétben. A testvérem, Ellen.

– Halló?

– Hé, én vagyok.

A háttérben hallottam a bár tompa zaját – zenét, hangokat, a tányérok és poharak csörömpölését.

– Mi a helyzet?

– Szívességet szeretnék kérni.