10. Fejezet

                     10. Fejezet

MAXIM

Fordította: Aemitt

Ellenállhattam volna. Majdnem megtettem.

Tudtam, mikor idejöttem, hogy küzdelmes lesz. Nem féltem tőle. Nem akartam, hogy Derek azt gondolja, hogy nem tudok magamra vigyázni. Nem akartam, hogy azt érezze a problémám az övé is. Nem akartam, hogy úgy lásson, mint akit meg kell menteni, mert nem ez volta helyzet.

De a pokolba is, muszáj volt utána mennem, ki ebből a lakásból. Azzal érveltem, hogy csak egy bolond hagyná, hogy a büszkesége miatt egy ilyen mocskos helyen ragadjon, de mélyen legbelül tudtam, hogy másról van szó.

Az igazság az volt, hogy kedveltem Dereket. Tetszett, ahogy átvette az irányítást ebben a helyzetben. Tetszett az mély reszelős hangja. Tetszett, ahogyan határozottan a szembe nézett azzal, amit el akart érni, és ahogy azt mondta ne szórakozz velem. És ahogy néztem az életét, egy olyan valakit láttam, aki helyesen cselekszik. Eldöntötte, mit akar és megvalósította azt. Tudtam, hogy tanulhatok tőle.

Már kinn volt a lépcsőház ajtajában, mikor utolértem. – Hé, nem kell ezt tenned –  mondtam.

–  Tudom, hogy nem kell. – Ismét feltette a napszemüvegét. -

Mennyit fizettél ezért a rakás szarért?

–  Négyszáz dollárt.

–  Kérd vissza. Feléért kiadom neked két hétre a vendégszobámat. – A parkoló felé haladt, követtem.

–  Kifizetem mind a négyszáz dollár.–  Elfogadni a nagylelkűségét az egy dolog volt, de szerettem volna igazságosan kivenni a részem. A büszkeségem ezt követelte.

–  Max, most nem engedheted meg magadnak. Higgy nekem.  Tudom, mennyi egy tisztességes lakás ára.

–  Akkor utólag visszafizetem –  vitatkoztam, csak kissé zavarban volt, hogy lerövidítette a nevem. Sokkal bizalmasabbnak éreztem, közelebbinek. Tetszett.

Az autóhoz mentünk és beültünk. – Mennyi a megtakarításod? – kérdezte.

–  Nagyjából kétezer dollár.

Rám nézett és pislogott. – Munkát kell találnunk neked.

–  Persze, az volt a tervem.

–  Ezt nem is mondtad, mikor a terveidről kérdeztelek – mondta homlokát ráncolva.

–  Mert, ha mondtam volna – ismertem el – esetleg, nem történik meg.

Az arckifejezése még zavarosabb lett, majd gyanakvó. – Ez valami orosz dolog?

Majdnem elmosolyodtam. – Igen.

Sóhajtott és beindította a motort. – Megkockáztatva azt, hogy rossz óment vagy hasonló babonás dolgot szabadítok rád, meglátom, hogy tudok-e segíteni neked valamit találni. Ellen talán talál valami munkát számodra a bárban.

–  Szeretnék Ellennel dolgozni. Meg van valamennyi tapasztalatom a pultozásban.

–  Nagyszerű –  mondta, és kigördült a forgalomba. – De tudod, hogy milyen Ellen. Az aurájuk alapján válogatja a munkatársait, nem az önéletrajzuk alapján. A te aurád milyen?

Nevettem. – Elég jó, azt hiszem. Bár nem tudom pontosan, mit jelent az aura.

–  Én sem –  rázta meg a fejét. – De valahogy ez eddig nála mindig bevált. A bár jól működik.

–  Ez csodálatos.

–  Igen, és én örülök is neki. Egy darabig aggódtam érte, hogy soha nem fogja kitalálni, mit kezd az életével.  Sorolj fel pár szakmát, és ő biztosan akart már valamelyikük lenni, űrhajós, cirkuszi artista, állatorvos, balerina, légi utas kísérő. Mindig is csapongott, totálisan az ellentétem.

–  De olyan jól kijöttök.

–  Igen, jól –  tűnődött. – Ez valóban érdekes, mert David, a testvérünk, mindkettőnk ellentéte. Ő soha nem akart a családi vállalkozásban dolgozni, mert nem akart csatlakozni a vállalati kultúrához. Azt mondta, hogy nincs gyomra az üzleteléshez. Tenger biológiát tanult és az volt a célja, hogy professzor legyen belőle.

–  Professzor, ez elképesztő.

Derek megrántotta a vállát. – Boldognak tűnik, különösen most, hogy megnősült és van egy gyereke. Bárcsak közelebb élnének, de valószínűleg nagyon elégedett a távolsággal, ami közte és a szüleink között van. Nem jönnek ki valami jól az apánkkal.

Erre nem tudtam mit mondani. A kíváncsiság furdalt, de nem kérdeztem semmit. Szerencsére folytatta.

–  Semmi nagy dolog, csak mindig is különböztek. És apám mellett nehéz volt felnőni. Nagyon vallásos és követelődző. De nagyon büszke ránk, hogy megfeleltünk az elvárásainak. Én jobban kezeltem a nyomást, mint David.

Bólintottam, időbe telt felfogni minden szavát. – A családod vallásos?

–  A szüleim, én nem igazán. De katolikus iskolába jártam. Ministráltam is, meg minden. Nem feltétlen értek egyet az egyházzal, azzal, amit tesz és mond, de ha elég hosszú ideig traktálnak vele otthon és az iskolában, néhány dolog csak rád ragad, akár akarod akár nem.

–  Ejha.

–  Tetszik néhány alapgondolata – folytatta Derek – az emberi élet értéke, fontos a család és a közösség, a kötelezettség, hogy segíts másokon.

–  Azt ellehet mondani, hogy te és a húgod szerettek segíteni másokon.

Úgy tűnt a bókolásomtól zavarban volt, és elpirult. – Mi van a családoddal? Közel álltok egymáshoz?

–  Az anyámmal igen, az apámat alig ismerem.

–  Tényleg?

–  Igen. Az anyámék még túl fiatalok voltak, mikor születtem és nem sokkal a születésem után, lelépett.

–  És a húgoddal?

–  Másik apa, de az a pasi is lelépett.

–  A kurva életbe. Talán az édesanyád rossz típusú pasira bukott.

–  Igen. Sajnálom őt. Azt gondolom, mindig is egy tökéletes családra vágyott.

Ezután semmit nem mondott, és eltűnődtem rajta talán azon gondolkodott, hogy anyám talán jobban kordában tarthatta volna az érzelmeit. Nem tett semmi, még akkor sem, amikor tudta, hogy nem lesz belőle sírig tartó boldogság. De nem igazán tudtam elképzelni, hogyan tudnál hatni az érzésekre? Még is hogyan?

Pár perc múlva megérkeztünk a házához. – A szentségit, –  mondta miközben lelassított, ahogy a felhajtóra hajtottunk.

–  Mi a gond?

–  Csak most látom, hogy a kertészek megint nem jöttek. Elvileg, ma reggel jöttek volna. Nem tudom miért adtam ezeknek a seggfejeknek egy második lehetőséget.

–  Mit kellene csinálni?

Morgott. – Mindent. Valamit én is meg tudok csinálni, de a házzal együtt megörököltem ezeket a kurva rózsabokrokat, melyek több odafigyelést igényelnek, mint egy gyönyörű nő. És ha nem tetszene, ahogyan kinéznek, akkor kivágtam volna őket a pokolba.

–  Én tudom gondozni őket.

Úgy nézett rám, mintha dilis lennék. – A kertészkedésben is van tapasztalatod?

Megvontam a vállam. – Sok féle munkám volt. Úgy nőttem fel, hogy minden nyáron a nagyszüleim vidéki házában töltöttem a nyaram és segítettem a kerti munkákban. És igen rózsájuk is volt. A nagymamán babusgatta őket, mint a babákat.

–  Volt rózsátok Oroszországban?

–  Igen, Derek –  nevettem és élveztem, ahogy a számat elhagyja a neve. – Nem csak hó és jég van ott folyton. Van napsütés és meleg is nyáron.

–  Bocsánat – fintorgott, ahogy beállt a garázsba. – Ígérem, túljutok ezeken az előítéleteken.

–  És én ígérem, hogy segítek neked és nem zavarlak két hétnél tovább.

Derek leállította az autót. – Nem vagy az utamba.

Ültünk a sötét autóban egy pillanatig és azt gondoltam mondani akar még valamit, de nem tette.

Több virágágyás és kiskert volt az udvaron. Derek homlokát ráncolva állt a felhajtón, mielőtt megnézte az óráját.

– Bassza meg, már két óra, és még a boltba is el kell mennem. Lehet, este nem tudjuk használni a teraszt. Minden gazos és elburjánzott.

Az udvar valóban nem nézett ki valami szépen, de a terasz gyönyörű volt. De tudtam, hogy Dereknek ez a dolog nem „elég jó”. Tökéletesnek kellett lennie. – Meg tudom csinálni az egészet. Őszintén. Csak mutasd meg, hol van minden eltéve és megcsinálom néhány óra alatt.

Rám pillantott. – Biztosan?

–  Biztos. Szeretem az ilyen munkát, és ügyes vagyok a két kezi munkában.

Napszemüveg fedte a szemét, de az álla enyhe lefelé mozgásából, arra következtettem, hogy megnézte a kezem, miután ezt mondtam. Egy másodperc múlva megköszörülte a torkát. – Akkor, rendben. A munka a tiéd. Majd levonjuk a bérleti díjból.

–  Nem, Derek, ez egy szívesség –  mondtam, ahogy a ház felé sétáltunk. – Fizetni fogom a teljes bérleti díjat.

Kinyitotta a hátsó ajtót.

–  Ahogy akarod, de mindenesetre kell pénz ruhákra is.

Na, persze. Erről szinte megfeledkeztem. Miközben én a megoldáson gondolkodtam, ő folytatta.

–  A bérleti díj miatt, most ne aggódj, rendben? – Polcra tette a kulcsát, a napszemüvegét és levetette a cipőjét.

–  Mikor a megtakarításod ideér, beszélhetünk róla. Segítek költségvetést készíteni. És találunk neked munkát, amiből majd elkezdhetsz spórolni az oktatásra.

Levettem a cipőm és követtem a konyhába. – Ez remekül hangzik. Nem tudom, hogy köszönjem meg neked. ( Ez egy totális hazugság. Rengeteg módot tudtam arra, hogy hogyan köszönjem meg neki.)

A pultnak dőlt és letette a telefonját. – Egy napon, majd te is segíts valakinek.

–  Fogok. – Elfordultam tőle, levettem a kapucnis felsőt, amit tőle kaptam kölcsön és a szék háttámlájára akasztottam. Elég meleg volt odakinn, hogy ne legyen rá szükségem. Mikor végzek a munkával, megkérdezem, hogy kimoshatok-e pár dolgot és vacsora alatt nem leszek szemelőt. – Akkor kezdenék kint.

–  A szerszámok a garázsban vannak. – Nem nézett fel e telefonjából. – Egy perc és kint leszek. Csak átnézem a bevásárló listám.

–  Oké –  felvettem a cipőmet és a hátsó ajtón kimentem a napsütésbe, képtelen voltam az arcomról levakarni a mosolyt.

Úgy éreztem, ez már olyan, mint egy új élet.