15. Fejezet

15.Fejezet

DEREK

Fordította: Aemitt

Bűntudat, szégyen és harag.

A hátamon feküdtem, a hálószobám plafonját bámultam és fuldokoltam a kíntól.

Mi a fasz csináltam?

Húszévnyi elfojtott vágyat és szexuális frusztrációt lőttél egy másik férfi torkára. És otthagytad a konyha padlóján térdelni egyetlen szó nélkül.

Minden az én hibám volt. Szörnyű alak voltam.

Nem kellett volna megragadnom. Nem kellett volna megcsókolnom. Nem kellett volna megengednem, hogy így érintsen meg. Nem kellet volna élveznem az ajkát az ajkamon. Nem kellett volna elveszítenem az irányítást. Nem kellett volna, hogy egész eddigi életem legjobb orgazmusa egy másik férfival legyen.

De az volt. Még soha nem éreztem ehhez foghatót.

Miért volt így? Nem mintha, nem kaptam volna jó szopást a nőktől, legalább is azt hittem, hogy azok jók voltak. De Maxim ezt egy új szintre emelte. Már majdnem olyan volt, mint a testen kívüli élmény. Vajon tényleg olyan jó? Vagy csak a gondolata tette ennyire észbontóvá? A gondolat, hogy most az egyszer megadtam magam a tiltott vágynak, és hogy soha nem ismétlődik meg?

Ettől függetlenül nem tagadhattam, mennyire erőteljes volt. Mennyire intenzív. Megrengetve a kibaszott falakat.

Gyenge, annyira gyenge voltam.

Hogy engedhettem, hogy ez megtörténjen?

Nem arról van szó, hogy meleg lennék. Vonzónak tartottam a nőket is. Hagyományos családot szeretnék, feleséggel és gyerekekkel. Nem akarok egy kurva barátot. Ez hülyeség. Egy srácot hazavinni a szüleimhez? Üzleti vacsorára? Céges piknikre? Testületi adománygyűjtésekre? Az apám olyan valakire hagyná-e az üzletét, akit kevésbé látna férfinak? Kevesebb, mint önmaga? Kevésbé tökéletes?

Kurvára nem. És túl keményen dolgoztam ezért, hogy most mindent feladjak.

 Bárcsak a nőkkel való szex kielégítőbb volna. Talán ez volt a problémám. Nem arról volt szó, hogy nem élveztem, nem számított, hogy mennyire gyönyörű volt vagy mohó vagy szenvedélyes a nő, nem számított mennyire boldoggá tett vagy engedte, hogy durva legyek, valahogy mindig kielégítetlennek érzetem magam. Mintha lett volna még valami, de nekem nem sikerült elérnem.

Valami, ami megrengetné a falakat is.

Becsuktam a szemem, belégzés és kilégzés. Soha többé.

 Nem számított milyen falakat döntöttem le, mert fontosabb dolgokat kockáztattam, mint a szexuális kielégülés. A karrierem. A hírnevem. Az énképem. A családommal való viszonyom. A jövőről alkotott terveim. Ha megengedném magamnak, hogy Maximmal legyek, az veszélyeztetné az egészet.

Múlt éjjel azt mondtam Maximnak, hogy nincsenek álmaim, de ez hazugság volt. Az álmom, hogy normális legyek. Olyan életet élni, ahol a körülöttem levő emberek helyeselnek és felnéznek rám. Hogy úgy tekintsenek rám, mint valakire, akinek mindene megvan, akkor is, ha legbelül tudom, hogy ez nem igaz.

Egyébként, milyen javam származott eddig az igazságból?

_____________

Hajnali három körül aludtam el, így későig aludtam, ami ritkán történt meg. Általában sokkal korábban kelek, még hétvégén is, hogy sikerüljön elintéznem a dolgokat. De ma, már majdnem tizenegy óra volt, mire kikászálódtam az ágyból és még csak nem is éreztem, hogy kipihentem magam. Fájt a fejem és a szám száraz volt. Ezt biztosan a tegnap esti whiskeynek köszönhettem.

Beálltam a zuhany alá, és megpróbáltam kitalálni, hogyan is kezelhetném Maximot. Szegény srác, biztosan zavarban volt, talán még mérges is. Átléptem egy határt, visszaéltem a helyzetemmel. Fegyverként használtam őt a saját magam elleni küzdelemben. Teljesen ártatlanul.

Nos, nem teljesen.

Ahogy visszaemlékeztem rá, a tegnap estére, a vérem lüktetni, a farkam keményedni kezdett. Édes Istenem, annyira izgatóan nézett ki, ahogy a szája rajtam volt.

Nem. Ez sodort téged bajba. Állj le, ne gondolj rá így. Homlokráncolva, teljes mozdulatlanságban becsuktam a szemem, és valami kevésbé szexi dolgot próbáltam felidézni, minta Mary Ruth nővért, aki másodikos osztályos tanítóm volt, és azt, hogy ő hazugnak hívott minket, és a gumiszalag csattanása a kezünkön, amikor hazugságon kapott bennünket. Isten látja a hazugságod, mondta. Isten minden tetted látja.

Fél perc múlva a testem visszakerült az irányításom alá, folytattam a szappanozást és azon tűnődtem, hogy most mit tegyek. Bocsánatot kellene kérnem? Tegyek úgy, mintha semmi sem történt volna? Mondjam azt, hogy részeg voltam és semmire sem emlékszem, ami a vacsora után történt? Egy részem azt szerette volna, hogy ilyen egyszerű legyen: Mi van? A szopást a konyhában? Fogalmam sincs, miről beszélsz.

Te gyáva féreg. Nem teheted ezt. Legalább legyél férfi és vállald, amit tettél. Mond neki, hogy bocsánat. Mond neki, hogy nem tudod mi ütött beléd. Mond, hogy még soha ezelőtt nem tettél ilyet és soha nem is fogsz.

Fintorogva leöblítettem magam és a vízpermet alatt álltam pár percig még, halogatva az elkerülhetetlent. Ez a valaha volt legkényelmetlenebb beszélgetés, amiben részem lesz. Kibaszott brutális. De talán ez majd visszatart, hogy valaha ismét engedjek ezeknek az érzéseknek.

Befejeztem a zuhanyzást, felvettem a farmerom és egy pólót, megmostam a fogam. A tükörben észrevettem, hogy a szemem véreres, és körülötte fekete karikák sötétlettek. Csöpögtettem a szemembe, de azt mondtam megérdemlem, hogy így nézek ki, mint a mosott szar, azután, amit tettem. Vettem pár mély levegőt, kihúztam magam és kinyitottam a hálószobám ajtaját.

A vendégszoba ajtaja nyitva volt, de nem hallottam semmi zajt lentről. Lassan mentem le a lépcsőn, be a konyhába, felkészítve magam, hogy ott találom.

De nem volt ott. Semmi jelét nem láttam, hogy itt lett volna, nincs kávé, mosatlan a mosogatóba és nem volt reggelizésre utaló illat. Zavarodottan néztem meg a hátsó folyosót és észrevettem, hogy a cipője is eltűnt. Mi a fasz? Csak úgy elment? Nincs autója, vagy taxit sem foghatott. Vagy Ellen vette fel? A szemem sarkában mozgást észleltem az udvaron. Kinyitottam a hátsó ajtót és mezítláb kimentem. 

Már felsorakoztatta a cserepes növényeket az útra és ott állt felettük a tömlővel.

– Reggelt – köszöntem felé sétálva.

– Reggelt – rám nézett, de egy másodperc múlva a figyelmét a növényeknek szentelte. Az arca kifürkészhetetlen volt.

Zsebre dugtam a kezem. – Jól aludtál?

– Nagyszerűen, és te?

Vállat vontam, néhány semmitmondó választ adtam a nyögés és a morgás között.

– Azt hiszem végre legyőztem az időeltolódás miatti fáradságot. Nyolc körül ébredtem, tele energiával, és úgy gondoltam kijövök és befejezem, amit tegnap nem tudtam megcsinálni.

Felmértem az udvart és rájöttem mennyire megcsinálta, az ágyások gyomtalanítva és meglocsolva, az elhalt rózsák visszavágva, a terasz felsöpörve. – Azta, köszönöm. 

– Élveztem.

Ismét tanulmányoztam őt, a bensőm szorított. A farmerom és az egyik pólóm volt rajta. Nem borotválkozott mióta itt van és borostás volt egy kicsit, ami sötétebb volt, mint a haja. Természetesen semmi ezüst. És tudtam, a póló alatt a bőre tökéletesen sima. A hasizma tökéletesen feszes. Annyira fiatal volt, és én elég idős voltam, hogy ezt jobban tudjam. Én tarthatnék neki előadást a tettekről és a következményekről, és mégis én vagyok az, akit elragadtak az érzelmei. Aki nem gondolkodott, mielőtt cselekedett. Aki őszintén megbánta, amit tett, még ha ez volt életem legjobb orgazmusa is.

Ne gondolj erre. Tedd azt, amiért kijöttél és lépj le.

– Maxim, tartozom egy bocsánat kéréssel.

– Nem, nem tartozol – nem nézett rám.

– De igen. Nem tudom, mi a faszt gondoltam.

Semmi reakció.

– Soha az életemben nem csináltam még ilyet ezelőtt – ez nem volt hazugság. De a következő rész már igen. – Bizonyára a whiskey volt.

Végül rám nézett, és az arcomat tanulmányozta. – Rendben.

– Mert heteró vagyok. Nem vagyok oda a srácokért. Csak pár percre elvesztettem az irányítást. – Koncentráltam, hogy ne pislogjak, ne nézzek félre, ne adjak ki semmi mást, a védelmi falaimat felhúztam és ott fognak állni.

Lassan bólintott.

– De ez nem jelent semmit, és nem történhet meg újra – mondtam határozottan és ez azt is jelentette.

Ismét a növényekre összpontosított, közönyösséggel az arcán.

Istenem, Maxim. Tudnál egy kicsit nem orosz módon viselkedni és elmondani mit is gondolsz? Mérges vagy? Inzultált? Ez neked rendben van?  Egyáltalán érdekel?

– Felejtsük el, ami történt. Menni fog? – kérdeztem karba font kézzel. Elindult a következő növényhez. – Persze.

– Jó.

Kínos csend.

– Nos… van még mit csinálnod kinn? Ettél már? Gondoltam csinálhatnék valami ebédet, és azután nézhetnék néhány lakást online.

 Minél normálisabban tudom ezt csinálni annál jobb. Azt gondoltam, megkérhetném, hogy menjen el, fizethetném a hotel szobáját, de eldöntöttem, hogy ez hiba lenne. Ezzel elismerném, hogy hatással van rám, és ezt nem akartam megtenni. Az egyetlen dolog, hogy átmenjek a vizsgán, ami nem sikerült az elmúlt este, ha ismét megpróbálom.

– Az nagyon jó lenne, köszönöm.

– Rendben. Valamit kieszelek és kiáltok, ha kész.

–  Jó hangzik.

Bementem a házba, egész idő alatt érezve a tekintetét magamon. Mikor beértem és az ajtót magam mögött becsuktam, kifújtam a levegőt és megpróbáltam megkönnyebbülni. Jól ment, igaz? Akkor miért érzem még mindig kényelmetlenül magam?  A reakciója nem volt nyugtalanító. Épp ellenkezőleg, úgy tűnt, mint akit nem érdekel. Miért volt ez?

Azon kaptam magam, hogy egyre inkább felhúzom magam, amíg elkészítettem a szendvicseket ebédre. Vajon a közjáték a konyhában egyáltalán nem befolyásolta? Hogy lehet ennyire fagyos ezzel kapcsolatban? Talán nem élvezte annyira, mint amennyire én?

Miért tűnt úgy mintha már nem akarna engem? Tegnap este folyton rám mászott.

Atyaég, megőrültél? Hallod te egyáltalán magad? Pontosan úgy reagált, ahogy elvártad tőle! Ahogy szükség volt rá! Nem hagyhatod, hogy két hétnél tovább itt lakjon, hogy kikezdhess vele minden adandó alkalommal. El fogod veszteni a fejed! Ez a legvalószínűbb kimenetele a hülye hibádnak.

Ne szórakozz vele.